3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2018. május 31.

A víz mellett le tudok lazulni - Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa

Copyright:

Ha nyári szabadtéri Republic koncert, akkor Barba Negra! Június 2-án fővárosi törzshelyén ad egy felejthetetlen nagykoncertet az együttes. Boros Csabát kérdeztük a most szombati eseményről és az együttes terveiről.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Június 2-án egy különlegességgel is készültök. Az aranyérmes Molnár Petra és Bakonyi Anett alkotta Duo Estrellas is a színpadon lesz veletek. Honnan jött a közös fellépés ötlete?
Boros Csaba: Egy fesztiválon zenéltünk, ott találkoztunk a lányokkal először egy éve. Akkor született meg az ötlet a fejemben. Közben kiderült, hogy Petra apukája osztálytársam volt, így gyorsan kialakult a kapcsolat. Már a „Ketten a világ közepén” című dal videóklipjében is ők szerepelnek. Nagyon fontos szerintem, hogy vizuális élményt is adjunk a közönségnek, és örülök, hogy egy ilyen magas színvonalú produkciót tudunk adni extraként. Ezt a vonalat erősíti a két óriási leadfal is, melyeken folyamatos vetítés megy. Anno kiírtunk egy játékot, megkértük a rajongóinkat, hogy küldjenek párjukkal közös szerelmes fotókat maguk magukról. „Az igazi szerelem” című szám alatt amúgy John Lennon és Joko Ono fotóját szoktuk vetíteni, most kivételesen ezeket a rajongói képeket láthatjuk majd.

A Republic zeneiségének része a folk-os hangzás. A Barba Negrában meghívott népi hangszerművész is erősíti ezt a vonalat… Mesélsz erről az együttműködésről is?
Boros Csaba: Gulyás Ferenc barátom, egyben szomszédom is fellép velünk. Anno a Nox tagja volt, most Péter Szabó Szilvivel zenél ismét. Abban a dalban fog tekerőlantozni, amelynek ő írta a szövegét (szerk. „Ketten a világ közepén”). Emellett most kivételesen eljátszunk egy-két plusz népdalt is közösen, amelyeket nagyon szeretünk. Ha már Gulyás Feri „A csikósok, a gulyások” című nótát például feltétlen előadjuk. Feri mellett  még egy szájharmonikás is közreműködik majd velünk, Szert Zsigmond a Woodo Papa-ból. Két számban is fog játszani.

Mióta Te vagy a frontember két albumotok is megjelent nagy sikerrel („Rajzoljunk álmokat”, „Kimondom a neved”). Készül már az új lemez vagy új dalok?
Boros Csaba: Az új album 2019 év végén fog megjelenni. 2020. március 14-én lesz egy arénás koncertünk, ez elé terveztük. Természetesen már készülnek az új dalok, egyet most június 2-án elő is fogunk adni, de nem úgy ahogy majd a lemezen lesz, hanem akusztikus felállásban. A munkacíme az, hogy „Maradj még”, a szövegét Bagossy Norbert írta, a zenét jómagam. Norberttel egyébként már két új dal is írtunk, sőt ha őszinte akarok lenne igazából már 5-6 új dal megvan, amelyek a következő lemezünk gerincét fogják képezni...

Korábban szinte minden évben jelent meg új zenei anyagotok. A legutolsó lemez előtt azt nyilatkoztad, hogy most tudatosan lassabban, kényelmesebben raktátok össze. Szerinted, ha nincs olyan nagy nyomás, jobb lesz a végeredmény?
Boros Csaba: Az a véleményem, hogy igen. Már nem hiszek abban, hogy minden évben erőltetett menetben kell megjelentetni, de anno így tartottuk jónak. Változott is a világ azóta, nem annyira fontos az album, sokkal jelentősebb szerepe van az új dalok youtube megjelenésének. Amikor megértek a zenék elég akkor összerakni az anyagot. Az új album előtt még tervezünk egy akusztikus lemezt, amit József Attila Színházban veszünk fel szeptemberben.

Sok fesztiválon léptek fel nyáron? Melyik nyári koncertet várod a legjobban?
Boros Csaba:Bevallom, mindegyiket nagyon várom, minden koncert számunkra egy külön életet élő előadás. Teljesen mindegy, hogy városnap, Campus Fesztivál, Kaposváron szimfonikus zenekarral közös fellépés vagy Erdély. Mindig az éppen következőre koncentrálok, ezért az én fejemben és szívemben most a Barba Negra koncert van.

Pihenésre is fog idő jutni a nyáron?
Boros Csaba: Arra sajnos nem. A pihenést én úgy oldom meg, hogy beülök a kocsimba és lemegyek Balatonra. A víz mellett le tudok lazulni. Erre kábé egyszer van lehetőségem egy héten, szóval „Nekem a Balaton a Riviéra”! Aztán irány vissza a rádió (szerk. Boros Csaba a Petőfi Rádió műsorvezetője) és a koncertek. Nem panaszkodom, idén 93 koncertünk van eddig, már felkéréseket kell lemondanunk, örülök, hogy van mit tenni bőven.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky