3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. február 9.

Siófok idén berobbantja a rakétákat

Copyright:

Várossá válásának 50. évfordulója alkalmából különleges eseménysorozattal ünnepel Siófok. Kulturális, zenei, és gasztronómiai programok teszik egész évben izgalmassá a Balaton legelevenebb városát.

Siófokot 1968-ban nyilvánították várossá. Ezt a jubileumi évfordulót egy különleges, tíz nagy rendezvényből álló programsorozattal ünneplik a déli parton. „Idén a strandolás és a bulik mellett sok újdonságot, igazi családi kikapcsolódást ígér a város egész évben. A programsorozat szeretné megcélozni a városlakókat valamint a belföldi turizmus iránt nyitott, aktív pihenésre vágyó látogatókat is” - mondta Pintért Tamás, a fő szervező Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatója. Tavasszal lesz a nyitóesemény, a Húsvéti Nyuladalom, amit idén már harmadik alkalommal rendeznek meg a város főterén március 30-tól április 2-ig. Március utolsó hétvégéjén az egész család húsvéti kikapcsolódását garantálják az ingyenesen látogatható, formabontó programok. Napközben a terep a gyerekeké, a hagyományőrző és logikai játékok mellett fiataloknak szóló koncerteken, az Alma együttes és Gryllus Vilmos dalaira szórakozhatnak. Este pedig koncertek lesznek a Republic, a Smile Zenekar és 30Y is fellép. Aki tehát még nem tervezte meg a családi programot húsvétra, annak érdemes időben szállást foglalnia, hiszen Siófok igencsak kinyújtja a szezont és már ebben a tavaszi időszakban is kiemelkedően népszerű pihenőhellyé válik.


Pünkösd hétvégén, május 18-21 között, mikor már a levegő hőmérséklete is nyárias, beindul az igazi balatoni szezon. A Pünkösdi Szezonnyitót új helyszínen, a siófoki Nagystrandon, a PLÁZS-on rendezik, hagyományteremtő céllal. Komolyan veszik a szezonnyitást, hiszen ez egy négy napon át tartó Balaton-parti buli lesz, amelyen minden rendezvény ingyenes. Pénteken egy Fenyő nagykoncerttel kezdődik, majd a hétvégét Wellhello nagykoncert és Irigy Hónaljmirigy élő show teszi felejthetetlenné, vasárnap este pedig a Csík ünnep, a Csík Zenekar nagykoncertje zárja a sort Szabó Attilával, Ferenczi Györggyel, valamint Karácsony János, Lovasi András, Kiss Tibor, és az 1ső Rackák közreműködésével. Minden zenei ízlést kielégít majd tehát az első igazi nyári siófoki hétvége, de a szervezők gondoskodnak arról is, hogy napközben se unatkozzanak a látogatók. A jubileumi év rendezvénysorozatának fő támogatója az MVM Zrt.
 

Siófok kimondott célja, hogy a családok egész évben megtalálják itt a kedvenc programjaikat ezért folyamatosak a gyerekeknek és felnőtteknek szóló programok. A civil egyesületek, a Kálmán Imre Kulturális Központ, a BRTK Könyvtár valamint a PLÁZS, a Galerius fürdő, a Balatoni Hajózási Zrt., a Balaton-parti Kft. és a Siófoki Fürdőegylet-Turisztikai Egyesület is erre a különleges évre készül.
Érdemes tehát már időben készülni a siófoki programfolyamra, hiszen itt kezdődik a Balaton!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky