3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. február 2.

Copy Con és zenekara 18 éves, női dobossal vesz új lendületet

Copyright:

A magyar reggae szintér egyik legőszintébb előadója, Copy Con megújult kísérőzenekarral, a Reggae Express Banddel folytatja munkáját. A csapat legfiatalabb tagja, a dobos Hertelendi Anna friss lendületének is köszönhetően 2018-ban várhatóan számos újdonsággal jelentkezik a produkció.

Copy Con már 14 éves korában zenéléssel foglalkozott. Eleinte a hiphop területén tevékenykedett, de hamarosan rátalált a hangjához jobban illő raggára, amit már a kezdetekben is dancehall elemekkel és énekkel vegyített. Első szólólemeze, Szolnok City 2005-ben jelent meg, a két évvel későbbi Nép Hangja pedig az országos ismeretséget is meghozta, hiszen a Tordas és a Mondd ki a szót a rádiók rotációjába is bekerült. Sokan „Jamaica magyar hangjának” is nevezték, ami nemcsak az előadásmódjára utalt, hanem arra is, hogy szövegeiben az itthoni mentalitás, lelkület is megjelenik. Copy Con dalai riddimekre és azok átdolgozására, valamint saját szerzeményeire íródnak. Legutolsó albuma a 2016-os AZ már címében mutatta sokszínűségét, a lemezen ugyanis az érzelmek és hangulatok igen széles spektruma fellelhető.

Tavaly számos változás kezdődött a Copy Con produkció életében, de 2018-ra végre összeállt az új csapat, azaz a Reggae Express Band. „2017 elején a billentyűs hangszerek mögé Fűri „LUMBI” Tamás került, aki Szlovákiából érkezett a bandába, s ezzel csaknem egy időben első zenekarom, a Freedom Fighterz gitárosa, Kmety Benjamin is újra csatlakozott hozzánk. 2018-ban pedig megérkezett a zenekar új dobosa, Hertelendi Anna, aki látszólag a semmiből bukkant elő, bár már kiskora óta rendszeres látogatója szinte az összes nagyobb hazai reggae összejövetelnek, hiszen édesapja hazánk első reggae zenekarának, a Ladánybene 27-nek basszusgitárosa, így akár azt is mondhatnánk, Anna az anyatejjel szívta magába a műfajt. Bár még csak 18 éves, játékának temperamentuma és szaktudása a férfi társaival vetekszik: alázatos, erős és féktelenül fiatalos. Jelenléte új lendületet hozott a zenekarba, már új számokat is próbálunk közösen” – meséli Pintér Gábor.

Az új dobos egyébként – egy hirtelen ötlettől vezérelve – tavaly nyáron gyakorlás nélkül ugrott be egy szám erejéig az egyik koncerten, s már ezen a fellépésen is érezhető volt a tagok közötti összhang. „Három éves korom óta dobolok. Először Árokszállási Tamástól, a Ladánybene 27 akkori dobosától tanultam. Hatéves koromban a monori Zeneiskola növendéke lettem, ahol azóta is Zsidel Miklósnál tanulok, emellett két és fél éve Hurguly Attilához is járok. Nincs olyan nap az életemben, hogy ne ülnék a dobok mögé. Gábort kiskorom óta ismerem, a Copy Con pedig az egyik kedvenc együttesem, mindig is a dobosa szerettem volna lenni. Már az elképesztő élmény volt, amikor nyáron játszhattam velük, fantasztikus érzés, hogy egy ennyire jó csapat tagja lehetek. Inspiráló emberek, akikkel nagyon élvezem a közös munkát.”

Copy Con és megújult zenekara, a Reggae Express Band február 10-én Balassagyarmaton, február 24-én Baján, március 16-án Tatabányán, március 23-án pedig az Ellátóházban lép fel.

Reggae Express Band:

Fűri Tamás – billentyű
Hertelendi Anna - dob
Kmety Benjámin - gitár
Veres Péter - basszusgitár
Veres-Zsákai Zita - vokál
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky