3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. december 5.

Random Trip a MÜPA-ban!

Copyright:

Egy fővárosi romkocsmából indultak, mára viszont a legnagyobb hazai fesztiválok színpadain játszanak tömegek előtt. A Delov Jávor és DJ Q-Cee vezérelte improvizációs koncertsorozat saját kereteit átlépve újabb helyszínt hódít meg: december 9-én a Müpa hangversenytermébe hozzák el a Random Trip-érzést.

2008 végén olyan műfaj született a hazai könnyűzenében, amire addig nem volt példa: hétről-hétre, műfajtól függetlenül a húszas-harmincas zenészgeneráció legjobbjai álltak színpadra, hogy kipróbálják, milyen az igazi, teljes egészében improvizatív örömzene. A Random Trip ugyanis erről szól: a dalok 100%-ban élőben, a közönség füle hallatára születnek meg. Az estéről estére változó felállású zenésztársaság egymásra improvizálva alkotja meg a dalokat, így minden koncert egyedi és megismételhetetlen.

2017 meghatározó év volt a Random Trip lassan évtizedes történetében, hiszen idén májusban Zenehíd címmel jelent meg az első lemezük. Bár az album megszületésének ténye első látásra összeférhetetlennek tűnik a Random keretek nélküli zenélést propagáló filozófiájával, mégis sikerült bevinni ezt a fajta szabadságot a kötöttebb keretek közé is. A hetvennégy perces korongon ötven közreműködő hallható.

December 9-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nem állnak ennyien színpadra, de így is illusztris névsor színesíti majd az estét: Dés László, Závada Péter és Zoohacker mellett külföldi zenésztársak is érkeznek: D’Tale, a brit SIGMA Live énekese és a Parov Stelar Band egykori énekesnője, Lylit vagyis Eva Klampfer. A kihívás ezúttal is adott lesz, hiszen a hangversenyterem sem éppen a legmegszokottabb közeg a Random Trip közönségének, de a srácok állnak a kihívás elébe: „Természetesen kicsit rémisztő, hiszen sosem improvizáltunk még ekkora hangversenyteremben. Mindig elfog a félsz, ha székeket látok egy helyszínen, de éppen ezért lesz különlegesen izgalmas, mert ezúttal biztos, hogy másképp utaztatjuk a közönséget, és utazunk mi magunk is velük” – mondta Jávor a hétvégi koncertről.

Random Trip Müpa Special
2017. december 9., szombat 20:00 – 22:15
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködők:  
D’Tale (SIGMA Live, UK) – ének
Lylit (ex-Parov Stelar Band, A) – ének
Dés László – szaxofon
Závada Péter (Akkezdet Phiai) – rap, slam
Zoohacker – doromb, tilinko, futujara, billentyűk, elektronika
Szebényi Dániel (Freddie) – billentyűk
Bata István (Sena) – basszusgitár
DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz) – lemezjátszó, beatbox
Delov Jávor – dob

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky