3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2017

2017. március 21.

Bréking! P!nk jön a Szigetre

Copyright:

Friss hír érkezett a Sziget háza tájáról: Alecia Beth Moore is fellép kedvenc fesztiválunkon. Ha valakinek erről a névről nem ugrik be egyből a világ egyik legsikeresebb énekesnője, annak segítségül: ő nem más, mint P!nk, aki az idei Sziget Mínusz egyedik napjának lesz a szupersztárja.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A háromszoros Grammy-díjas P!nk napjaink egyik legsikeresebb női előadója, 2000-ben megjelent debütáló albuma óta már több mint 60 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. 2013-as The Truth About Love-ból világszerte több mint 7 millió példányt adott el. Az énekesnő ezután egy időre visszavonult, azonban 2016-ban újra stúdióba ment és elkezdett dolgozni hetedik lemezén. Ennek első dala a Just Like Fire volt, ami az Alice Tükörországban című Disney film zenéje is egyben. És bár 2016 karácsonyán életet adott második gyerekének, P!nk nehezen bírja éneklés nélkül: a minap látott napvilágot Sia-val közös daluk, a Waterfall. A hírek pedig arról írnak, hogy idén jön a P7, azaz a hetedik album. Csupán néhány koncertet jelentett be 2017-re a kisugárzásáról és legendás élő fellépéseiről ismert szupersztár, és kevés idei koncertjének egyike pont Budapesten lesz, augusztus 9-én, a Sziget Nagyszínpadán.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. augusztus 15.

Kellemes, bolyongós nap- Sziget 4. nap

Idén is egy napra jutottam ki a legnagyobb hazai fesztiválra, így teljesen ki akartam maxolni minden percét. Éppen ezért korán indultam, és jól körbe is jártam az egész szigetet, ami közben sok remek, és legalább annyi gagyi dolgokkal is találkoztam. Tovább

2017. augusztus 15.

Csak nem kerülhettem el a Hurts-öt idén

Bár nem hiszek a Sorsban, van abban valami rejtélyes, hogy pont abban a pillanatban jelentette be a Sziget, hogy a Hurts lesz a vasárnapi napjuk húzóneve, amikor kiraktam az EFOTT-os cikkemet, amiben azt taglaltam, hogy hogyan kerültem a Hutrsöt. Úgy látszik mégse sikerült. Tovább

2017. augusztus 15.

Remek koncertecske a Grincs megmentőjétől: Pretty Reckless

Idén végre újabb koncert került le a bakancslistámról, hisz vasárnap a Sziget elhozta az egyik nagy kedvencemet, a Pretty Recklesst. Nagy elvárásokkal mentem az A38 sátorba, ami lehet nem volt a legjobb ötlet. Tovább

2017. augusztus 11.

Ma PJ Harvey és Kasabian  lesz a Szigeten

Ma először hallhatjuk Magyarországon élőben PJ Harveyt, élő koncertet ad Rudimental és a Kasabian is új lemezével lép fel este a Sziget Fesztiválon. És még csak péntek van. Nézzük, mi a menü a hétvége első estéjére! Tovább

2017. augusztus 11.

Hollywoodi sztárok lepték el a Szigetet

A Sziget nyitó napján egymás után érkeztek a hollywoodi filmsztárok a fesztiválra. Úgy tűnik, míg az Egyesült Államokban a Coachellára járnak a filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky