3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. március 14.

Utolsó koncertjét adja a Bin-Jip az A38-on!

Copyright:

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, akik hét éve zenélnek Andrew-val, most elköszönnek, és a jövőben egyéb projektjeikre fognak fókuszálni. Andrew J a március 31-i koncertet követően a Bin-Jip zenekart Kaltenecker Zsolt alapítótaggal és Lantos Zoltán hegedűművésszel viszi tovább, különleges vendégénekesek közreműködésével, akiknek a kiléte hamarosan nyilvánosságra kerül. Gyere, és hallgasd meg még egyszer a kedvenc Bin-Jip dalaidat a hármas felállásban Veronikával, Bálinttal és Andrew-val az A38 hajón!

A 2010 óta aktívan koncertező Bin-Jip három fiatal zenészt takar. Alternatív elektronikus zenét játszanak trip-hoppal, rockkal, technóval fűszerezve. Az énekes és dalszövegíró Harcsa Veronika, a gitáros Gyémánt Bálint és a zenei producerük Andrew J közösen írják a dalokat. Andrew a felelős a hangzások megalkotásáért, a groove-okért, illetve a dalszerkezetek, a hangszínek és effektek kialakításáért. A koncerteken a zenei alapokat, a hangminták többségét élőben keveri, így a változó instrumentális dj alap elég nagy szabadságot ad Veronikának és Bálintnak, akik improvizációval és jazz elemekkel teszik egyedivé a megszólalást.
Enter című bemutatkozó lemezük 2010 őszén jelent meg Magyarországon saját alapítású, LAB6 nevű kiadójuknál, Japánban pedig a Whereabouts Records gondozásában. Az Enter a 2011-es Fonogram díjátadón az év alternatív albumának járó díjat nyerte.

A zenekar 2013-ban egyedülálló, dupla koncertet adott a budapesti Planetáriumban, ahol a Kiégő Izzók vizuális csapata térhatású animációkkal vetítette be a teljes kupolát, majd az estből Blu-ray és DVD kiadványt jelentettek meg.2014 decemberében jelent meg második, Heavy című albumuk, melynek bemutatóját teltház előtt tartották a Művészetek Palotája hangversenytermében, különleges vendégük pedig Erik Truffaz, világhírű trombitás volt.
2014 nyarán a Noway Boy című dalukhoz készült élő felvételt a hónap videójának választotta a BalconyTV New York-i szerkesztőinek csapata.

Felállás:
Harcsa Veronika – ének
Gyémánt Bálint – gitár

Andrew J – ritmusok, hangminták, scratch
 
Jegyár: 2500 Ft
Minden jegy elkelt!




 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky