3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. február 27.

Night Lovell az A38-on

Copyright:

2017. március 12-én vasárnap először Budapesten az A38-on lép fel a cloud rap színtér egyik legnagyobb ígérete, Night Lovell! Az alig húsz éves rapper-producert az összes trendvadász oldal elkönyvelte már a következő Travis Scottként, eddigi két mixtape-je pedig ott van a kortárs hiphop legizgalmasabb megjelenései között.

Másnapos trollszörnyként imbolygó-dübörgő basszusok, a műfajra jellemző szanaszét csúszkáló alapok, szintetizátorok valamint Sherman hol fojtogatóan angstos és sűrű, hol Future-t idézően szaggatott ritmusú szövegelése egyből feltették Ottawát is a rap térképére. Night Lovell élő fellépései a korai Odd Future-t idézően súlyosak, szóval nem érdemes kihagyni az első hazai klubkoncertjét!

Akárcsak a januárban – szintén az A38-on – fellépő OG Maco, Night Lovell is ott van a legkeresettebb rap/trap-arcok között, pedig még igazi nagylemeze sincs. Sőt: saját bevallása szerint csak azért kezdett el beateket írni és feltölteni Soundcloudra, mert unatkozott. Hasonló okokból kezdett rárappelni az általa gyártott alapokra; így született meg az első száma, a Dark Light, amit hamar fel is kapott az internet újdonságokra mindig éhes fele. A 2014-es debütáló mixtape-en, a Concept Vague-n már olyanok működtek közre, mint Bine, Kid Indigo vagy Fifty Grand, a Pigeons & Planes pedig találóan úgy jellemezte a tizenöt számos anyagot, mint „egy éjféli utazást egy apokaliptikus hip-hop világban”. Máshol pedig Earl Sweatshirt neve került elő, nem véletlenül: a horrorcore elemeivel is flörtölő hangulat, Night Lovell beborult flow-ja és az élőhalottakat is felverő basszusok miatt a Concept Vague bátran odatehető a Doris mellé.

 

 

Idén pedig megérkezett a folytatás is, a Red Teenage Melody, ami már a megjelenés hetében bekerült az iTunes Top 20-ba. A második mixtapere pedig épp csak annyi változott, amennyi a szintlépéshez szükséges: maradt a nyers és hatásos trap-rap, mint alap és a fiatal, feltörekvő producerek (többek közt Dylan Brady, Blank Body és glocque segített be), de Lovell már bátrabban kísérletezik mind a flow-jával, mind a hagyományos dalstruktúrákkal – utóbbira jó példa az apokaliptikus Just Tryna, vagy az eddigi legsúlyosabb száma, az I'm Okay. Így nem túlzás azt állítani, hogy talán most utoljára láthatjuk egy fülledt klubkoncerten a kortárs rap egyik legnagyobb ígéretét...

...akinek élő fellépéseiről mindenki csak szuperlatívuszokban beszél! Élőben ugyanis Night Lovellben egyszerre van meg MF Doom karizmája és Tyler, The Creator nemtörődöm attitűdje. A lemezeken morózusnak tűnő rapper a színpadon igazi energiabomba, akinek basszusnehéz klubslágerei garantáltán nem hagyják majd, hogy csak állj ott és bólogass.

A38 Night/Life
NIGHT LOVELL (CAN)
2017. március 12., vasárnap 19:00
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Event

Jegyár: 2490 Ft, elővételben: 1990 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Az esemény az európai tehetségek mobilitásáért felelős Kreatív Európa-alprogram, a Liveurope programsorozat része.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky