3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. augusztus 7.

Népzenével foglalkozol? A Halmos Béla Program neked szeretne segíteni. Pályázz és nyerj!

Copyright:

Zenészként portfóliód fejlesztésére, hazai, Kárpát-medencei és külföldi programok költségeire kérhetsz támogatást. Népzenei koncertsorozatok, nagykoncertek, megrendezésére, egyesületként, programhelyszínként és zenészként is pályázhatsz. Támogatunk népzenei táborokat és konferenciákat, népzenével foglalkozó médiumként pedig a tartalomgyártás költségeihez tudunk hozzájárulni.

Az idei évben az ideiglenes jelzőt elhagyó NKA Halmos Béla Program Kollégium a mai napon tette közzé nyílt pályázati kiírását, amire egy hónapig lehet benyújtani pályázatot.

Ezúttal is a népzene és kapcsolódó művészeti ágak széles skáláját fedi le a támogatási rendszer. Az eddigi évekhez hasonlóan hangsúlyt kapott a nemzetközi színtér – népzenei szólisták és együttesek pályázhatnak külföldi koncertek, turnék megvalósítására, hogy zenéjüket magyar nyelvterületen kívül is többen megismerhessék. Ezúttal is fontos fejlesztendő terület, hogy a néptáncegyüttesek megfelelő minőségű zenei kísérettel mutatkozhassanak be, így az élőzenés bemutatók zenei kíséretére vagy éppen stúdiófelvételre is nyerhető finanszírozás. Ezen kívül továbbra is előtérben maradt az oktatás, konkrétabban a népzenei képzési programok támogatása. De pályázat nyújtható még be a média részéről is – pályázni lehet új vagy már létező tematikus műsorral, ami a népzene népszerűsítését szolgálja.

Mind az öt altéma benyújtási határideje 2019. szeptember 2. éjfél. További részletek az NKA illetve az NKA Halmos Béla Program honlapján találhatóak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky