3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. augusztus 7.

A Random Trip ingyenes Lemezbeindító minifesztivállal ünnepel a Budapest Parkban

Copyright:

Új korszak kezdődik a Random Trip, a nagy sikerű, improvizációs koncertsorozat életében:  az alkotóműhely tagjai első lemezükön dolgoznak, amelyet egy különleges videoklippel vezetnek fel. A hivatalos klippremier augusztus 9-én a Budapest Parkban lesz, a Lemezbeindító minifesztivál keretein belül, ahol autós mozival, közönségtalálkozóval és egy minden eddiginél színesebb lineuppal készülnek a zenészek - mindezt pedig teljesen ingyenesen.

A Delov Jávor (dob) és DJ Q-Cee (lemezjátszó, beatbox) vezetésével több mint hét éve működő örömzenélés a hazai zenészek színét-javát felvonultatta már keddenként az A38-on a Random Trip bulikon. Azonban eddig stúdióban rögzítetetlen dalokkal, kizárólag a rögtönzésre építve zenéltek együtt a színpadon. Most viszont egy új életszakaszba lép a produkció, amely már az egész országot bejárta, és elkészítik legelső lemezüket, melynek első dalához egy klipet is forgattak Fábián Juli és Wolfie (Punnany Massif) közreműködésével.
 
Hogy a közönségnek még több lehetősége legyen bepillantást nyerni a számtalan különleges együttműködés eredményeképp létrejövő lemez munkálataiba, az alkotóműhelyt “bekamerázzák”.

A lemez első dalának klipjét a résztvevők szeretnék különleges módon bemutatni, így a Budapest Parkban augusztus 9-én (természetesen kedden) lesz alkalma a közönségnek először látni és hallani, hogy milyen is az első Random Trip dal. Néhány szerencsés pedig a videoklipet rendhagyó módon egy rögtönzött autósmoziból nézheti végig - erről bővebb infó a Random Trip hivatalos Facebook oldalán található.
 
A koncertet megelőzően egy exkluzív programra is invitálnak a Random Trip zenészei: egy egyórás kötetlen jammelés, workshop és beszélgetés keretein belül testközelből nézhetik végig az odaérkezők, hogyan születik egy dal előzetes próbák nélkül. Ennyire intim, az alkotás folyamatába ilyen mélységekig bevonó közönségtalálkozót eddig még nem szervezett a csapat, így az este egyik fénypontja a közönség számára valószínűleg ez lesz - érdemes tehát munka után egyből a Parkba sietni!
 
A minifesztivál további különlegessége emellett, hogy fantasztikus zenészekből álló lineuppal (Fábián Juli, Wolfie, Lábas Viki, Járai Márk, MC Kemon, Szepesi Mátyás, Zentai Márk, Bata István, Szebényi Dániel, DJ Q-Cee, Delov Jávor) és óriási bulival várnak mindenkit, aki az elmúlt években akár csak egy Random Tripen is megfordult - legyen zenész vagy rajongó.
 


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky