3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Strand 2014

2014. április 24.

Nagy-Szín-Pad! a tehetségmutató verseny

Copyright:

A fellépők bemutatása:

Blahalouisiana

A hatvanas évek előadói és a kortárs amerikai dalszerzők által inspirált, blues-os, country-s elemekből építkező Blahalouisiana 2012 nyarán alakult a nagykiadós Jacked legénységéből. A karakteres hangú énekesnő, Schoblocher Barbara által vezetett együttes már több, mint ötven koncerten van túl, fellépett az MR2 Petőfi Akusztik műsorában, a VOLT-on, és szerepelt már többek között a legkedveltebb magyar bandák társaságában, sőt, nemrégiben a világhírű Morcheeba előzenekaraként is bizonyítottak a Petőfi Csarnokban.

 

 

Carbovaris

Négy, az ezredfordulós indie hullámon nevelkedett fiatal alkotja a Carbovaris zenekart. Stílusuk gyökerei a kilencvenes évek britpopjához, illetve a hatvanas évek mod-mozgalmához nyúlnak vissza, míg korai anyagaik nyersebb, punkosabb hangzását némiképp a Placebóra emlékeztető csilingelős, visszhangos gitárok, illetve skás, helyenként funkos lüktetésű indie pop dalok váltották fel. Az öt éve aktív indie-kvartett fennállásának rövid ideje alatt fontos sikereket könyvelhetett el és jelenleg második nagylemezén dolgozik.

 

 

Cloud 9+

Élőhangszeres rockot hip-hoppal valamint drum'n'bass és dubstep elemekkel keverő, öttagú, budapesti formáció. Energikus, robbanékony és ultramodern rockstepjükkel bő egy évvel ezelőtt robbantak be a hazai könnyűzenei univerzumba. Megjelenésük felüdülést hozott az izgalmas koncepciókra éhező hazai közönség számára. Köztudott, hogy élőben mindig hatalmas bulikat vezényelnek le, 2013-ban számtalan emlékezetes fellépésük volt és meghódították a budapesti, illetve a vidéki közönséget egyaránt.

 

 

DENIZ

DENIZ a hazai hip-hop és könnyűzenei színtér különleges színfoltja. A Petőfi Rádió egyik kiemelt előadója, állandó szereplője a zenetévék játszási listájának. Klippjei már több mint tízmillió megtekintést tudnak maguk mögött a világ első számú videómegosztóján, a YouTube-on, több videója az ország legnézettebb klipjei közt szerepel. Tartalmas szövegeivel kortól és nemtől függetlenül éreznek együtt tízezrek. Szóló előadóként, élőzenekarral, és DJ-s formációjával egyaránt bevette már hazánk kisebb és nagyobb színpadait.

 

 

Elefánt

Az öttagú budapesti együttes zenéjét nehéz kategorizálni. Jellemző rá a háromnegyedes lüktetés, a lágy melankólia és a kirobbanó energikusság egyaránt, hol gipsy-punk, hol pszichedélia, hol elektronikus műfajokból derengő elemek bukkannak fel benne. Stílusjegyek terén lehetetlen megnevezni egyet, így talán a korlátok nélküliség a legfontosabb ismérvük. Ennek megfelelően dalaikat sajátos, meghatározhatatlanul vonzó atmoszféra lengi körül, amit a kreatív zenei megoldások és a különleges dalszövegek tesznek igazán egyedivé. Koncertjeiken a csukott szemmel bólogató, táncolva ugráló, és az első sorokban üvöltve énekelő rajongók egyaránt megtalálhatóak, de a slam poetryre fogékony közönséget is megnyerte produkciójuk.

 

 

Halott Pénz

A pécsi csapat zenéje távol esik mindentől, amit hazánkban hagyományos értelemben a hiphophoz kapcsolnak. A bólogatós ütemek mellé gyakran kapunk gitár riffeket, a szövegekben pedig hiába keresnénk a pofánvágós keménykedést, helyette azonban van bőven rímbeszedett társadalmi valóság és intelligens humor. Fekete napszemüvege mögött 2004-ben talált rá a pécsi TV-torony árnyékában a Halott Pénz névre, de az első album csak 2009-ben látott napvilágot Fejjel Lefelé címmel. Majd 2013 őszén - már egy teljes zenekarral a háta mögött - mutatta be új, Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemezét, rajta olyan slágerekkel, mint a Feneked a gyengém, a Hello lányok, vagy az Ugyanúgy hallasz.

 

 

Hangmás

Funeral partyk, végtelen éjszakák, szuggesztív színpadi megjelenés, zaj és káosz, amit kimért és merev dallamok váltanak. Szokatlan effektek, sodró dob-basszus ütemek, karcos gitárok és szőnyegszintetizátor. Zenéjükben felfedezhető a disco-electro-punk hármas, a korai new wave és a garázs-rock is, mindezek tetejében pedig ott vannak az énekes-frontember, Minda Endre szlogenszerű szövegei. Ez, a már negyedik stúdióalbumánál tartó Hangmás világa.

 

 

Ivan & The Parazol

A 2010 elején alakult Ivan & The Parazol egy öttagú rock'n'roll formáció. Ízig-vérig modern, a huszonegyedik század követelményeinek száz százalékig megfelelő beat zenéjük a hatvanas-hetvenes évek new wave irányzataiból nyeri erejét. Minden jelentős hazai fesztiválon megfordultak már, komoly rajongótáborral zúznak a pesti és vidéki bulikon, nevüket külföldön is ismerik, felléptek már a Deep Purple előtt, valamint ők jegyzik az idei Sziget himnuszát.

 

 

Manoya

Hodosi Enikő, a Neo zenekar énekesnőjeként befutott underground díva szólóprojektje. Manoya dalai alternatívát kínálnak a mai zenei világ gyakran felszínesen harsány popkultúrájával szemben és felkínálják vagy épp követelik a felszabadító elmerülést. Zenéjében gyönyörködtető változatosság mutatkozik meg. A tizenegy dalból álló - tavaly Fonogram-díjjal kitüntetett - bemutatkozó albumán, a Hundred Arms-on, akusztikus hangok keverednek a legkülönfélébb elektronikus elemekkel, dzsesszes, illetve hip-hopos motívumokkal, valamint hétköznapi és mesterségesen előállított zajokkal, de a legfontosabb összetevő mégis Enikő sajátos énekhangja és sajátos életfilozófiáról árulkodó szövegei.

 

 

Mary Popkids

Jövőzenét játszanak, kötetlen stílusukra a soul, a funk és a különféle elektronikus zenei hangminták keveredése jellemző, céljuk pedig nem is lehet más, mint a világ meghódítása, vagy az ő szavaikkal élve: a világdomináció. A egyedien laza és lazán egyedi formációban mindenki képzett zenész (vagy nindzsa), koncertjeiken közönségük felváltva adja át magát az őrületnek és küzd patakokban folyó örömkönnyeivel. 2014 áprilsában jelent meg 'The Blue Inside' c nagylemezük.

 

 

Odett

Polgár Odett üdítő jelenség a hazai pop-palettán. Megnyerő személyiség, csodálatosan szabad szellem, egyedi hangú és karakterű énekesnő, profi előadói képességekkel megáldva. Arra született, hogy diktálja a divatot, kiváló zenészekkel közreműködve építi szólókarrierjét és szemtelenül fiatalon jelentős sikereket ért már el. Most áprilisban jelent meg új nagylemeze, a Csillagtérkép, mely eddigi legérettebb munkája.

 

 

Óriás

A magyar rockszíntér egyik rendkívüli színfoltja az odalépős, mégis fülbemászó gitárzenében utazó Óriás. Az egyedi karakterrel bíró alternatív rockbanda eddig három nagylemezt és ugyanennyi kislemezt jelentetett meg. Ötletes klipjeik mellett olyan szerethető ötletek birtokosa a zenekar, mint a Csomagolj Óriást! projekt. Jelenleg újra trióként dolgoznak hamarosan megjelenő új albumuk dalain.

 

 

Szabó Balázs Bandája

Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista, bábszínész és mesemondó. 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Miközben gyerekkori álmát váltja valóra, rendszeresen él két másik hivatásának - a táncháznak és a bábszínészetnek. 2014-ig bezárólag a magyar népzene, a rock, a blues és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája eddig két lemezt, a Megcsalogatót és a dupla Átjárókat jelentetett meg. Három év után idén márciusában egy teljesen új dalokból álló nagylemezt adtak ki, Élet elvitelre címmel.

 

 

Turbo

A grunge, progresszív és garage jegyekkel bíró Turbo 2005-ben született az alapító tagok közös rock and roll iránti szereleméből, majd gyorsan a hazai könnyűzenei színtér egyik legszínvonalasabb produkciót nyújtó, közkedvelt rockbandájává nőtte ki magát. A külföldön is többször megfordult, kiváló zenészeket felvonultató banda karakteres stílusa saját védjegyükké vált az évek során. 2014 tavaszán jelent meg harmadik, Pentagram címet viselő nagylemezük.

 

 

We Are Rockstars

Nem kevés önbizalomról és ambícióról árulkodik, ha egy hazai zenekar We Are Rockstars néven vadászik hírnévre. A 2009 óta aktív, elektronikus rockot játszó budapesti We Are Rockstars alapító tagjai - Ligeti Gyuri (Žagar, ex-Puzzle), Faragó Tamás (Nemjuci, Dictator & Hussar, ex-Puzzle) és a számos hazai indie zenekart megjárt Kovács Csaba - azonban olyan őszinte fazonok, kiknek egészséges önbizalma soha, semmilyen körülmények között nem vált ki ellenszenvet a közönségből. Miért is? A válasz a lehető legegyszerűbb: produkciójuk olyan erős, lendületes és profin kidolgozott, hogy aki nem a név alapján ítél elsőre, hanem hallotta már valamelyik dinamikus és szuggesztív slágerüket, pláne látta őket élőben, egy pillanatra sem kérdőjelezi meg rocksztár státuszukat.

 

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. augusztus 26.

John Newman egy másik nézőpontból – we will love you again!

Na nem mintha eddig nem szerettünk volna, vagy most épp nem szeretnénk, de annyira ütős volt a fősláger, hogy igazából azóta azt dúdolgatom, hogy „I need to know now, know now, will you love me again”. Azért más is megmaradt a Strand Fesztivál szombati nagykoncertjéből, mint a zárszó! Tovább

2014. augusztus 26.

Strapabíró közönség a Strand Fesztiválon!

Miután szépen kibuliztuk magunkat a meglepően energiateli Halott Pénz koncertjére, meg is telt szép lassan a Strand Fesztivál. Nem mondom, a Balaton Soundon lehet többen voltak, de amilyen idő ígérkezett, ahhoz képest pláne le a kalappal a strapabíró és vakmerő közönség előtt! Kicsik és közepesek (nagyok kevésbé), józanok és piások (és füvesek), téli öltözetek és bikinik. Ja és Irie Maffia, Quimby, Magashegyi Underground és Péterfy Bori. És még sok más dolog meg előadó! Tovább

2014. augusztus 25.

Strand: Halott Pénz bebizonyította, hogy nem depressziós

Nem voltak túl kecsegtetőek az időjárás - előrejelzések, de hát a Strand Fesztivál az Strand Fesztivál. Gondoltuk, esőben is szép a Balaton, és hátha kis szerencsénk is lesz és a nap is előjön. De legalábbis nem marad el koncert. Hajaj, nem is maradt! Hogy biztosan meglegyen a koncertélmény, még ha vihar miatt le is fújják a folytatást, már jó korán leérkeztünk. A buli nekünk már délután 4-kor elkezdődött! Tovább

2014. augusztus 25.

Képek! 72 ezren STRAND Fesztiválon

Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban, a Nagyon Balaton keretében zajló, második STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, amely egy új sikertörténet a Balaton Régióban. Négy nap alatt a vártnál is több, 72 ezer vendég vett részt a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös eseményén. Tovább

2014. augusztus 25.

John Newman: Igényes, de unalmas popzene – Strand 4. nap

A zárónap szenzációja John Newman volt. Őt az eső is lájkolta, mert végig zuhogott. Rám kevésbé tett mély benyomást a brit fiatalember és bandája. Valószínűleg őt se győzte meg Magyarország, mert azt hitte, hogy Budapesten koncertezett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky