3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. július 7.

Vörös ciklon tör Selena Gomez helyére - Ariana Grande a zenei listák élén

Copyright:

Váratlanul robbant be a köztudatba Ariana Grande és Mika közös slágere, a Popular Song, ami már most a bulik és a rádiók nagy kedvence. A klip a középiskolások harcos mindennapjait mutatja be, ez a közeg pedig nagyon is ismerős az élénk tincsekkel sürgő-forgó Arianának, aki a Nickelodeon népszerű tinisorozatában tűnt fel először.

Az új Selena Gomeznek tartják Ariana Grandét: a 19 éves tehetség már második kiemelkedően sikeres zeneszámát tudhatja maga mögött, rövid időn belül. Persze ehhez kellett Mika és a rapper Mac Miller együttműködése is, de a feltűnő stílusáról ismert énekesnő igazán magára talált a könnyed duettek műfajában: a Popular Song, vagy a The Way című dalok a zenei listák nagy kedvencei.
 
A Broadwayen kezdte, az amerikai Billboard 100-as listáján a tizedik helyig vitte, mégis tévésorozatokban találta meg először a hírnév Ariana Grandet, aki a Nickelodeon V, mint Viktória című négyévados sorozatában játszott főszerepet. A remek hangszínhez könnyed személyiség társul, hiszen szerepeiben a színésznőként is brillírozó Ariana jobbára kissé őrült, mégis nagyon is szerethető karaktereket vitt a képernyőre.
 
Az általa megszemélyesített Cat Valentine pedig most saját szériát kapott! Az amerikai Nickelodeon műsorán már látható a sztár legújabb sorozata, amiben az iCarlyból ismert Jennette McCurdyval karöltve járnak a babysitterkedés útvesztőiben. A vígjáték kiemelkedő nézettséggel kezdett a tengerentúlon, és a tinisorozatok rajongói új kedvencre lelhetnek idehaza is: hamarosan ugyanis Magyarországon is bemutatkozik a Sam & Cat, amely három éves rekordot döntött meg a Nickelodeonon!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky