3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. október 9.

Idén is: Jobb velünk a világ!

Copyright:

 

HÁTTÉR

 
A Jobb velünk a világ! 2011 koncertről
A Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat egy fogyatékossággal élő fiatalok által életre hívott, általuk megszervezett program, amely bebizonyítja, hogy a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő koncert 2011-es fellépői a fogyatékos emberekből álló Nemadomfel Együttes, Hobo és bandája, az Ismerős Arcok és a Misztrál. A 2010-ben megvalósult és a 2011-es jótékonysági koncert célja közös: egy olyan referencia értékű lakóotthon létrehozása sérült emberek számára, amely modern környezetvédelmi technológiákat felhasználva passzívházként tud működni. E technológiával megépülő lakóotthon létrehozásával az első passzívház közintézmény kezdené meg működését Magyarországon.
Az elmúlt három évben szervezett Jobb velünk a világ! rendezvényein összesen 33 millió forint adomány gyűlt össze, melyből felújításra került a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nevével fémjelzett csíksomlyói árvaház, mely 120 fiatal lakóhelyét biztosítja, s elindult Szendrőládon egy a roma gyerekek felzárkózását segítő, családi nevelést kiegészítő otthon is.
 
Nemadomfel Együttesről
Értelmileg akadályozott előadók hozták létre az együttest 2004-ben azért, hogy saját erejüket és tehetségüket latba vetve küzdjenek az előítéletek leépítéséért, a társadalmi empátia növeléséért. Első lemezük 2005-ben, második 2007-ben jelent meg az EMI gondozásában. Azóta a zenekar életéről Álomturné címmel többszörös díjnyertes film is készült. Az együttes tagjai pedig 2006 decemberében – az esélyegyenlőségért végzett munkájukért – miniszteri kitüntetést kaptak.
 
A lakóotthonokról
Az 1990-es évekig a sérült embereket általában több száz fős, a települések határain kívül eső intézményekben látták el, jelentős mértékben megfosztva őket a társadalmi részvételtől. Ebben az időben kezdődött el a „kitagolás” folyamata, melynek célja, hogy a sérült emberek kis közösségekben lakóotthonokban éljenek, hasonlóan a társadalom többi tagjához. A lakóotthon fogyatékos felnőttek lakhatását szolgáló lakás vagy ház. A berendezés és a lakókörülmény teljes mértékben igazodik a helyi közösség és település normáihoz. Optimális esetben az együttlakók létszáma nem haladja meg a nyolc főt, de maximum 12 fő lakik együtt. A lakóotthon személyre szabottan a legteljesebb mértékben támogatja az önálló életvezetés lehetőségét, adott esetben a fogyatékosság mértékének függvényében, a konkrét igényeket figyelembe véve biztosítja a rendszeres, de többnyire alkalmi jellegű segítségnyújtást.
 
A passzívházról
A passzívház olyan épület, amelyben a kellemes belső klíma – télen és nyáron is – jellemzően külön fűtési és hűtési rendszer nélkül biztosítható. Ez több tényezőnek is köszönhető, amelyek együttes hatására alakul ki ez a belső állapot. A passzívház kiváló hőszigeteléssel rendelkezik a térelhatároló szerkezetein – falak, padlók, tetők, ablakok –, így hővesztesége minimális egy hagyományos családi házzal szemben. A hőveszteség csökkentése nem csak a vastag hőszigetelés felhasználásával érhető el, hanem hőhídmentes és légtömör szerkezet kialakításával, valamit az épület energiaháztartásának építészeti tervezés közbeni figyelembe vételével, amelybe belejátszanak a passzív energiaforrások, mint az üvegezett felületeken keresztül beérkező napsugárzás, a háztartási gépek, valamint a lakók által leadott hő. Az így keletkezett hőveszteség olyan minimális, hogy annak pótlásához nincsen szükség külön fűtési elosztórendszer kialakítására, hanem a fennmaradó minimális fűtési energiaigényt az egyébként is meglévő szellőztetőrendszeren keresztül lehet biztosítani.
 
1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky