3427 zenekar 12457 letölthető zene

Rennin zenekar

Rennin
Bemutatkozás
Az "ős" Rennin 2005-ben alakult, ami pár év után feloszlott. 2013 elején Pintér Sándor (ének, basszusgitár) a banda frontembere úgy döntött újjáéleszti a csapatot és tagok toborzásába kezdett. Először Hankó András (dob) került a képbe akinek tetszett az ötlet és csatlakozott. Több gitárost is kipróbáltak de valamiért egyik sem volt az "igazi". Ekkor keresték meg Bandi egyik régi zenésztársát Kocsis Pétert (gitár) akivel régebben a Serious nevű bandában nyomultak együtt. Kisebb-nagyobb egyeztetések után ő is igent mondott. Megkezdődött a munka, a próbák, a dalok írása, a koncertek, újra beindult a Rennin. 2013 nyarán elkészült első kislemezük "De nem..." címmel, amire 5 dal került fel (Ne add fel, Menekülés, De nem..., Utcafények, Életben maradtam) és a nyár végén elkészült első (hivatalos) videoklipjük is amit az "Utcafények" című dalra forgattak.
Egyre több helyre jutottak el, végig koncertezték a 2013-as évet és 2014 első felét. Nyár elején azonban válaszút elé érkeztek. Sanyi (új) terveivel, a folytatás irányával, tehát a zenekar jövőjével kapcsolatos dolgokkal a másik 2 tag nem értett egyet és nem tudtak egyességre jutni. Ezért 2014 JÚNIUS ELEJÉN BANDI ÉS PETI KILÉPTEK A CSAPATBÓL! A Rennin újra "álomba merült"! EZ AZ OLDAL EZT AZ IDŐSZAKOT (2013 febr. - 2014 jún.) "ÖLELI ÁT"!  
Utoljára frissítve: 2015-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: rock, pop-rock, hard-pop ...
Alapítva: 2013
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 3692
Város: Miskolc
Szavazat: 0
Tagok: Pintér Sándor » ének, basszusgitár
Kocsis Péter » gitár
Hankó András » dobok
A zenekar szerkesztői: Rennin zenekar
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky