3427 zenekar 12457 letölthető zene
Bemutatkozás
2010. első felében leginkább olyan helyeken léptünk fel, amiken eddig még sosem, pl. Menta Terasz, Delírium, Mánia. Májustól Tóth Eszter látja el a frontemberi teendőket Julcsi helyett, kinek ezúton is köszönjük az elmúlt majd’ két évet! Az idei turnénk a „Rázz fel!” nevet kapta, s szokás szerint Budakalászon nyitottuk júniusban. A nyár legfontosabb budapesti fellépése kétségkívül a PECSA Szabadtere volt (a PECSA Nyári Zenei Napok keretében), és e koncert apropóján félórás interjút készített velünk a Rocközön-rádió.

Végre elkészült első lemezünk, Rázz fel! címmel, amit október 29-én mutatunk be a Klub 64-ben.
A számok kiválasztásánál figyeltünk, minden stílusból legyen a korongon: a szokásos rock ’n’ roll, népzenei, funky, és blues vonal mellett a lágyabb dallamok, valamint a pszichedelikus rock kapott helyet. Azt is szem előtt tartottuk készítése közben, hogy gazdagabb hangzásvilágot állítsunk össze, mint amit a koncerteken biztosítani tudunk: több helyen 3 gitár (Lesz még újra nyár…), 2 basszusgitár (Mozaik), 2 billentyűs hangszer (Rázz fel!, Mesék) hallható, illetve kiegészítő hangszereket is használtunk (Tisza-parti rakenroll, Másik bolygón). Összesen 45-50 órát töltöttünk a stúdióban. Az előző évi három felvétel, újrakeverve, „Anno 2009” égisz alatt, szintén megtalálható, hogy az se merüljön feledésbe:)

2009. februárjában demót vettünk fel, mely három dalt tartalmaz (Rodeó, Minden út kómába vezet, Emlék ’06). Áprilistól elindult a Filterben az anNOW-klub, mely havonta került megrendezésre, szűk egy éven keresztül. Nyáron „Minden út kómába vezet” címen elsősorban a Balaton körül turnéztunk. Ebben az évben is jóval 30 fölött volt előadásaink száma. Októberben elkészült a zenekar első, a hangzókon és a tour képein alapuló slide-showja, mely a youtube-on megtekinthető.

2007-08.
Együttesünk 2007. áprilisában alakult. Első felállás: Hámori Viktor (gitár), Sajermann Dániel (billentyű), Molnár András (dob), májusban csatlakozott hozzánk Szabó Péter (gitár, ének), később pedig Horváth Dávid (basszusgitár).
Amiben már az első találkozáskor megegyeztünk, hogy saját dalokkal lépünk a közönség elé. Ez két okból volt fontos: sokkal őszintébben tudjuk tolmácsolni az érzéseinket a közönségnek; másik, hogy érdekesebb, izgalmasabb, nagyobb kihívás ez, mint valami tribute-dolog, amiből már úgyis sok van.
Stílusválasztásunk azonban korántsem volt ilyen egyszerű. Ugyanis rájöttünk, hogy bár a fő irány a rock-zene, annyi stílust szeretünk még, hogy nem lenne jó elkötelezni magunkat egy műfaj mellett. Így játszunk még bluest, rock and rollt, funk-rockot. De felfedezhetők a magyar népzene motívumai is. Szövegeink sem kötöttek, általában hétköznapi, mindannyiunkat érintő témákról szólnak.
Ezzel a felállással eltelt három hónap, aztán tagcserék következtek dob és basszusgitár poszton. Novemberben megtaláltuk előbbi hangszerre Halász Tamást, utóbbira pedig Pótzy Benedeket. Így 2008-ba már egyórás koncertanyaggal léptünk át, amit folyamatosan bővítettünk és bővítünk.
Ebben az évben a minél több fellépés volt a cél, amit január 19-én kezdtünk a Viperromban. Nyárig havi 2-3 koncertet adtunk. Júliusban és augusztusban résztvettünk két utcafesztiválon Zamárdiban és Hévízen, előbbi helyen a közönségszavazatok alapján a 27 bandából a 4., utóbbin a 17-ből a 3. helyet értük el. Felléptünk a Révfülöpi Zenei Napokon is. Szeptemberben már eljutottunk odáig, hogy több mint 20 dalt játszottunk egy-egy nagyobb bulin. Ugyancsak e hónapban csatlakozott hozzánk Nagy Julcsi, aki átvette az énekes pozíciót a csapatban. 2008 végéig közel 40 koncertet adtunk Budapesten és vidéken.
 
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: blues, country ,folk
Alapítva: 2007
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5706
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Tóth Eszter » ének
Hámori Viktor » gitár, furulya, citera, vokál
Sajermann Dániel » billentyű, steel-gitár
Pótzy Benedek » basszusgitár
Halász Tamás » dob
A zenekar szerkesztői: anNOW-zenekar
Révflülöpi koncert '09
Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Albumok és Videók
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky