3427 zenekar 12457 letölthető zene
SIBERIA
Bemutatkozás
A 2006 tavaszán alakult zenekar először csupán saját szórakoztatására kezdte el közös kedvenceik dalait játszani. De a sorsát nem kerülhette el a csapat, hamarosan a színpadon találták magukat. A színpad nem újdonság számukra, hiszen minden tag már korábban megízlelhette a rock'n'roll világát "fentről"... A zenekar tagjai megéltek már hideget-meleget egyaránt, amit egy feltörekvő "rock-zenész"-nek nyújthat eme csodálatos szakma, hobbi, életforma. Túl vannak milliónyi zenekar alapításon, feloszláson, kirúgáson, berúgáson, tagcserén, és jó sok kis, illetve valamivel kevesebb nagy koncerten.

A csapat tagjait életfogytig elitélt rabként tartja fogva a metal zene. A névválasztás is erre a dologra utal, persze a dolog pozitív értelmében. A csapat híres és hírhedt magyar metal zenekarok dalaival tűzdeli tele koncertprogramját. Nem érzik feladatuknak és céljuknak a világ megváltását, csupán rengeteg forró hangulatú, eszement bulit adni, ahol minden metal-rajongó jól érezheti magát. Repertoárjuk igen változatos, a Bikinitől az Akeláig terjed. Az óriási lelkesedés, az együtt dobbanó szív szerencsére a közönségre is átragad, kevésbé szépen fogalmazva - ahogy a költő mondaná -: odabasz a zenekar. :-)

Repertoár, ami folyamatosan bővül:

Pokoli színjáték (Pokolgép)
Pokoli évek (Omen)
Vámpír város (Omen)
Tovább (Pokolgép)
Óriások és törpék (Bikini)
Nagyvárosi farkas (Beatrice)
Törvények nélkül (Sing Sing)
Sírni csak a győztesnek szabad (Sing Sing)
Tépett madár (Pokolgép)
Fagyott világ (Omen)
Az áldozat (Omen)
Wasted Years (Iron Maiden)
Várom a napot (Omen)
Hajsza a tűzzel (Omen)
Indulj! (Pokolgép)
Döntsd el (Akela)
Fáklyával a pokolban (Akela)
Felkészültem a halálra (Akela)
Rockernek születtem (Akela)
Megkísértelek (Akela)
Csak a Rock segíthet (Akela)
Közeleg (Akela)
Életfogytig rock'n'roll (Sing Sing)
Maszk (Pokolgép)
XX. század (Beatrice)
Legyen miénk az Élet (Ossian)
Szenvedély (Ossian)
Csillaga hívja (Omen)
Éjféli harang (Pokolgép)

Ha felkeltette a banda érdeklődésedet, vagy csak stílusbarát vagy, akkor figyeld a plakátokat, nézelődj az oldalon és találkozz a Siberiával a koncerteken!

Honlap: www.siberia.hu
e-mail: siberia@siberia.hu  
Albumok és Videók
Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 2006
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 5211
Város: Pécs
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Bozontosh » gitár
Horváth Szabolcs » gitár
Kresz Máté » basszgitár
Németi Attila » dob
Rudl Emese » ének
Tarafás Péter » ének
A zenekar szerkesztői: siberia
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky