3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
1997-ben alakultunk Fegyverneken (ez egy Szolnok melletti nagyközség) és jelenleg is itt mûködünk.

A zenekar tagjai:

Hornyák Öcsi – basszusgitár, ének

Kovács Szabolcs – gitár

Vásárhelyi Peti – dob



A megalakulásunk óta ez a felállásunk, még soha nem változott és reméljük nem is fog.

A kezdeti feldolgozásos idöszak után 1997 végén megjelentettünk egy öt számos kazettát 5231 címmel, amit a sajtó nagyon jól fogadott és ennek köszönhetöen a 98–as évet a MOOD zenekar turnéján töltöttük. Ahogy az lenni szokott mi is megjártuk a kötelezõ köröket a tehetségkutató fesztiválokon. Ennek köszönhetõen a jászberényi fesztivált megnyertük még 98–ban és ugyanebben az évben Szolnokon másodikok lettünk, majd a pásztói rockfesztivált is megnyertük. Közben írtuk az új lemezt amit 1999–ben vettünk fel. Ezen már nyolc nóta volt. Az anyag az EZERREL címet kapta.

Ennek megfelelõen a 2000–es évet szintén turnén töltöttük, de most a BOMBER zenekarral. Közben akadt még egy pár koncert itt a környéken, például játszottunk a TANKCSAPDA elõtt Szolnokon.

Csináltunk egy kisebb saját turnét hozzánk hasonló zenekarokkal, de a legjobb az volt amikor a BLIND GUARDIAN játszott az E–klubban és a szervezõk minket hívtak elõzenekarnak, egyenesen a nagyszínpadra.

2001-ben felvettük a MINDENTFELÖRLÖ anyagunkat. Ezen már tíz saját dal hallható. Úgy érezzük nagyon jól sikerült. Ezt a hozzánk érkezett levelekböl gondoljuk. Csináltunk egy klipet is a Lényeg címû nótára, amit az ATV–n le is adtak a Rockkalapácsban és riportot is készítettek velünk. Sikerült egy saját bulit nyomni Budapesten, a Ráday klubban.

A 2002–es évet úgy kezdtük, hogy a szarvasi ZEBRA klub által szervezett ROLLING ROCK fesztiválon bejutottunk a döntõbe. Ezzel már biztosítottuk magunkat a tokaji HEGYALJA fesztiválra valamint a ZED fesztre. Már csak a SZIGET hiányzik a sorból és az EFOTT.

Márciusban a TANKCSAPDA elõtt játszottunk Törökszentmiklóson majd májusban felléptünk a FreshFabrik elõtt. Voltak kisebb klubkoncertjeink még a tavasszal, játszottunk a RÉMEMBER vendégeként is. Júniusban egy szolnoki fesztiválon a LORD és a KARTHAGO elõtt fokoztuk a közönség hangulatát. Nyáron pedig jött a ZED és a HEGYALJA, valamint további kisebb fesztiválok illetve motoros találkozók.
Az õszi turné során sok helyre ellátogattunk Kazincbarcikától Veszprémig.

Mivel a Mindentfelõrlõ anyaghoz már több, mint egy év alatt sem találtunk kiadót, ezért a szerzõi kiadást is szerveztük ez idõ tájt. A lemez decemberben készült el és CD-n jelent meg. A terjesztését a METAL HAMMER vállalta fel. Decemberben a Ráday klubban tartottuk a "lemezbemutató" koncertet, valamint még a FIX.TV Plug&Play mûsorában volt egy élõ fellépésünk.

2003-ban is folytattuk a szokásos koncertezést és a nyári fesztiválokon is felléptünk. Ebben az évben játszottunk először az EFOTTon és nagyon jól sikerül a buli. Elkészítettük a Biztos, hogy az Ördög című nótára egy klipet, amelyet a VIVA tv Megawatt műsorában többször is játszottak, majd egy interjú is készült ezen a csatornán Velünk.
Játszottunk a Tankcsapda, Lord és Kalapács zenekarok vendégeként is.

Jelenleg az új számokat írjuk, amelyeket hamarosan fel is szeretnénk venni, hogy egy új cdn végre meg is jelenjenek.  
Albumok
Ezerrel (1999)
Hírek

2006. december 4. 13:17

10 éves a Zuhatag

10 éves a Zuhatag A Zuhatag zenekar 10 éves lett. Ezt a különleges évfordulót egy hazai, Fegyverneken tartandó, bulival ünnepeljük meg 2006. December 16-án a Művházban. Különleges lesz majd a buli, készülünk sok meglepetéssel. A koncerten a Zuhatag mellett fellép még a Krízis, Sway és Dogs... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 1997
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 8091
Város: Fegyvernek
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Hornyák Öcsi » basszusgitár, ének
Kovács Szabolcs » gitár
Vásárhelyi Peti » dob
A zenekar szerkesztői: Zuhatag
Rajongók
virus666
Hozzászólások
Mbalazs 2014. szept.. 13.  15:02 1
Sziasztok! Majoros Balázs vagyok jászberényi Törpe Büféből. Nem igazán értek ehhez az oldalhoz, és szeretnék tőletek valami közelebbi kapcsolatot, elérhetőséget kérni, mert szeretnénk meghívni...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky