3427 zenekar 12457 letölthető zene
Tenorman
Bemutatkozás
R e a l L i e s :

NAGY DNS GERGŐ (\'06) - basszusgitár
MOZSÁR MÁTYÁS (\'09) - dobok
SZABÓ ATTILA (\'03) - gitár, ének/vokál
VÁCZI BALÁZS (\'01) - gitár, ének/vokál


A szegedi zenekar 2005-ben adta első koncertjét, mely ekkor még főleg grunge-rock feldolgozásokból állt. Azóta mind tagságilag, mind zeneileg sokat változott a helyzet. Zenéjüket manapság a lebegős, disszonáns hangulatok és matekos tördelések, valamint az erre az alapra húzott markáns énekek, szokatlan dalszerkezetek jellemzik. Ennek ellenére koncertjeik nem művészieskedően izzadságszagúak, inkább jellemzi őket az oldott lazaság, az egymás jókedvű cikizése.
A zenekar első felvételét 2006-ban rögzítette, majd tagcserék miatt egy évvel később fejezte csak be. Bár a 3 számos Wulfgang demó promóciója annyi volt, hogy feldobták a honlapra, mégis jó kritikákat kapott, segítségével a zenekar két egymást követő évben is kijutott a Sziget fesztiválra. 2007-ben megnyerték a budapesti Kezdőhang tehetségkutató egyik elődöntőjét, majd a döntőben Nesztor Iván zsűrielnöktől begyűjtötték a legjobb dobosnak járó jutalmat is (Gazsó István akkori dobosukkal).
2008. őszén a Budapestunderground tehetségkutatón nyertek egy különdíjat, év végére pedig elkészítették aktuális kislemezüket Tenorman címmel.
Az új lemez ragyogó kritikákat kapott a nyomtatott és internetes szakmai sajtó részéről (ezek a lemezzel együtt szabadon elérhetőek a zenekar honlapján: www.reallies.hu ). A nyitó, Kamionpuszi c. szám, valamint a Wulfgang demó Close To Be Opened c. szerzeménye elnyerte egy-egy amerikai lemezkiadó tetszését is, a Real Lies így immár a tengerentúlon is megjelent, válogatáslemezek formájában. A zenekar 2009-ben már a hátárontúlra is átmerészkedett több alkalommal.
a 2009-es év másik nagy eseménye volt a zenekar számára, hogy megnyerték a Rockspace országos tehetségkutatót, ahol egy nemzetközi technikai színvonalon elkészülő felvételt, Hangfoglalás fellépést, és többek között egy mymusic interjút nyertek. Sajnos a Mymusic teljes mértékben ignorálta saját ígéretét, így ezen a remek oldalon továbbra is csak a már befutott, reklámbevételekre és befutásra kijelölt csapatok híreit olvashatjátok.  
Albumok
Tenorman (2009)
Wulfgang (2007)
Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: grunge/stoner
Alapítva: 2004
Rajongók: 3 fő
Megtekintve: 5679
Város: Szeged
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Nagy Gergely » basszusgitár
Papdi Csaba » dob
Szabó Attila » gitár, ének
Váczi Balázs » gitár, ének
A zenekar szerkesztői: blazmir1
Rajongók
drumMathey virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky