3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar 1996 év elején alakult, miután a feloszlott Prophecy-ből Hocza Róbert (gitár, ének), Békei Krisztián (basszusgitár) és Somodi Gábor (billentyűk) csatlakozott a már pár éve együtt zenélő Bartók Gáborhoz (gitár) és Zabari Lászlóhoz (dob). Az első fellépés '96-ban volt a kazincbarcikai Rockpárbaj elnevezésű tehetségkutatón. Szintén ezen a versenyen a zenekar 1999-ben 4. helyezést ért el és egy különdíjjal lett gazdagabb a Metal Hammer újság jóvoltából. Ebben az időszakban több tagcsere is volt a billentyűs és a basszusgitáros posztokon, míg végül Oláh Larion (billentyűk) és Almási Zoltán (basszusgitár) csatlakozása után 2000-ben elkészült a "Meaningless Heavenly Being" című EP, amely a Backwoods Productions gondozásába került.
2002-től pár csendesebb év és újabb tagcserék következtek,majd 2005 végére kialakult a jelenlegi felállás: Hocza Róbert és Dévényi Gábor gitárosok, Lovas Roland basszusgitár és Zabari László dob. A muzsika pedig instrumentális jellegű, gépi alapokkal támogatott irányvonalba tolódott el. Ennek az új vonalnak a jegyében készült el házi körülmények között az öt számot tartalmazó Ecotone című demó, amely 2007 márciusában látott napvilágot. Ugyanebben az időben a kor követelményeihez igazodva elkészült a zenekar honlapja is, amiben Fürjes János volt volt a csapat segítségére. A hanganyag mind az elektronikus, mind a nyomtatott sajtóban nagyon jó kritikát kapott. Szintén márciusban elkészült az első videóklip az Ecotone nótára minimális költségből szintén házi körülmények között, amelynek munkálatait Mile Tibor végezte. A klip bemutatásra került a VIVA televízió Megawatt műsorában egy interjú keretében. Megtörténtek az első koncertek is ebben az új formában, rengeteg pozitív visszajelzéssel kísérve a közönség részéről.
2008 márciusában Dévényi Gábor külföldre távozott, ezért ideiglenesen a több zenekarban is (Overload, Lost Symphony) közreműködő, jelenleg pedig az I.C.M.P. ösztöndíjasaként Londonban tanuló és a brit Aeon Zen zenekarban játszó Bodor Máté vette át a helyét, kisegítve így a zenekart a koncerteken.
2008-ban az egyéni koncertek és a kisebb fesztiválokon való fellépések mellett több országos tehetségkutatón is részt vett a csapat, ahol többnyire remek eredményeket ért el:
- ÉTER fesztivál, Salgótarján - 1. hely
- AZFESZT tehetségkutató, Nyírbátor - 3. hely
- Gyár-Sztár tehetségkutató, Budapest - 3. Hely
- Metalchamp tehetségkutató, Budapest - 7. Hely
Év végén Gábor hazajött és újra elfoglalta helyét a zenekarban. Elkezdődtek a második öt számos demó felvételei a megszokott házi stúdiós megoldásokkal. A munka gyümölcseként megszületett a Sagittarius, amely 2009 januárjában került publikálásra. Ez az anyag is kedvező fogadtatásban részesült és az ingyen letölthetőségnek köszönhetően aránylag széles körben terjedt el. Új videóklip is készül a Copernicus című nótához, amely a tervek szerint megtekinthető lesz még ebben az évben.
A fellépéseken projektoros kivetítéssel minden számhoz egy-egy videó installáció párosul, amelyeknek az elkészítéséről Mile Tibor gondoskodott. 2009 őszétől Boltsek Andrea a Rockgyémántok publicistája elvállalta a zenekar menedzselését, segítve a csapatot a további munkában.  
Albumok és Videók
Hírek

2007. május 27. 20:52

Interjú

Interjú látható a zenekarral a VIVA televízó Megawatt című műsorában 2007.06.05.-én este 22:00 órától. Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Instrumentális Rock
Alapítva: 1996
Rajongók: 7 fő
Megtekintve: 6235
Város: Kazincbarcika
Szavazat: 0
Web:
Tagok: HOCZA RÓBERT » Gitár , Programming
LOVAS ROLAND » Basszusgitár
DÉVÉNYI GÁBOR » Gitár , Programming
ZABARI LÁSZLÓ » Dob
A zenekar szerkesztői: mytramusic
Rajongók
chino81 Fleshripper tarjonirobi
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky