3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar a washingtoni Seattle-től alig pár kilométernyire, egy budai bűnbarlangban alakult meg, 2006. május 31-én, Mándruc néven. A frappáns névválasztást követően szinte azonnal saját dalok írásába fogtunk, és alig három hónap múlva már túl is voltunk első koncertünkön.
2006 szeptemberétől havi rendszerességgel (korábban minden hónap első péntekén, mostanság minden hónap második szombatján) zenélünk a budapesti Rézmál Kávézóban /"Mándruc Klub"/. Számos budapesti és vidéki helyszínen megfordultunk már, de kisebb-nagyobb rendezvények, fesztiválok is bekerülhettek koncertnaptárunkba. 2007 májusában egy emlékkoncert keretein belül a Petőfi Csarnokban is felléphettünk.
Koncertjeinken a repertoár gerincét a saját szerzemények adják, de közös kedvenceink (magyar, külföldi zenekarok dalainak fel/átdolgozásai) egyaránt felbukkannak a bulikon.
2006 decemberében "Szakadok" címmel rögzítettük első, négy saját szerzeményt tartalmazó demo felvételünket a Mándruc Műhelyben, Nánási Sanyi (Spagetti Digital) hangmester irányításával. 2007 nyarán újra "stúdióba vonultunk", melynek eredménye egy újabb négy számos demo ("Skarlát"), Nánási mester közreműködésével. A demo érdekessége - többek között - egy 1968-as Atlas dal (Sírok) újragondolása.
Az utóbbi időszakban kevéske szünet után új erőre kapott a zenekar. A kezdetektől jelenlévő kisebb feszültséget okozó útkeresésnek jelenleg vége. A rockon belül egy nehéz, komorabb, de energikus vonalat képviselünk, amilyet magyar nyelven rendkívül kevesen képviselnek. Tudtunkkal. Metál, nu, post-grunge ötvözet. A megfelelésvágy terhe nincs már rajtunk, amit csinálunk mindannyian magunkénak érezzük.
2008 őszén elkészült sorrendben harmadik demónk, a "III", melyen négy új dal kapott helyet (és a Fekete Fény angol nyelvű alternatívája). Természetesen ismét Nánási Mester volt a hangmester, a dalok az említett új, komor, cserébe energikus irányvonal képviselői.
2008-ban a zenekar 3. helyezést ért el a PontFM rádió és a Wigwam Rock Klub által közösen szervezett "Zúzda - Rockzenei Tehetségkuató"-n.

A demók szabadon letölthetőek, koncertjeinken beszerezhetőek. Minden jog fenntartva!

Elérhetőség:
e-mail: mandruc@freemail.hu

Kontaktszemélyek:
Tóth Zsombor
H-2096 Üröm, Kalmár u. 20/B
tothem@freemail.hu
06 20 320 33 81

Rabloczky András
06 70 314 72 04  
Albumok
III (demo) (2008)
Hírek

2008. december 5. 2:39

Egy este a Mándruccal - 2008. 12. 05.

"Egy este a Mándruccal" (Mándruc unplugged v2.0).
Belépő: 600 Ft. A koncert kezdete: legkésőbb 21.00!
Ajándék gyanánt az új demót osztogatjuk.
Régi "slágergyanús szerzeményeink", repetoárunkban szereplő régebbi és "vadonás új" feldolgozások akusztikus hangszerelésben, barátaink hathatós... Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Rock
Alapítva: 2006
Rajongók: 3 fő
Megtekintve: 8298
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Lukács Roland » dob, vokál
Owczarek Artur » basszusgitár
Rabloczky András » gitár, vokál
Tóth Zsombor » ének
A zenekar szerkesztői: mandruc
Rajongók
Dying Soul Pálfi Julianna Ria...
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky