3427 zenekar 12454 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2019. augusztus
h k sz cs p sz v
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Egyszer véget ér a... - visszatekintés FOO 3. nap

Lassan mesénk végéhez közeledünk. Azzal fejeztem be, hogy a szombati nap tartogatta a két legjobb koncertet a fesztiválon. Természetesen ott voltunk az Isten Háta Mögött búcsún is, ami méltósággal telt. Kicsit bántott, hogy nem volt Áttelelés, de addigra már mással voltam elfoglalva. Tovább

2015. június 25.

Fishing on Orfű 2015

Az Isten Háta Mögött az A38-on zárja az évet

Az Isten Háta Mögött zenekar 2014. december 27-én az A38 Állóhajón zárja 15 éves turnéját, tehát nincs mese, ez alkalomból egy csodálatos koncerttel örvendeztetnek meg bennünket. Előzenekar, az IHM jó barátja, az Angertea lesz... Tovább

2014. december 8.

Események

VHK Fesztivál a Dürer Kertben

Szeptember 12-én a Dürer Kertben lép fel a VHK. Legalább fél évig ez lesz az utolsó koncertje a Grandpierre Atilla által vezetett zenekarnak, hiszen a következő hónapokat a 2015-ös évre való felkészüléssel töltik majd: jövőre lesz ugyanis 40 éves a Vágtázó Halottkémek. A fesztiválon összesen 10 zenekar játszik, köztük az Isten Háta Mögött, a Kretens és a Képzelt Város is. Tovább

2014. szeptember 9.

Események

A rövid koncertek éjszakája – FOO péntek, 2. rész

A pénteki napon Fluor Tomi koncertje után a Palvin Barbarával hajnalban összetűzésbe keveredő Isten Háta Mögött színpadi produkciójával folytattuk. Igazából szerintem teljesen korrekt fesztiválhangulatú produkciót láthattunk új és régi slágerekkel tűzdelve. Hurrá, hurrá! Tovább

2014. június 25.

Fishing on Orfű 2014

Hamarosan kezdődik a Fishing!

Már csak egy hét és újra az egyik kedvenc hazai fesztiválunkon, a Fishingen lehetünk. Több dolog van, ami miatt igazán várjuk, és ahogyan múlnak a napok, úgy leszünk egyre izgatottabbak. Vagy csak én. Vagy mindenki. Kérdés: melyik koncertet ne hagyjuk ki semmiképpen sem? Lássuk! Tovább

2014. június 11.

Fishing on Orfű 2014

Nagyszínpados orgazmus - Fishing on Orfű 2. nap

A második napra csak zene volt tervben. Kevés alvás, sok izzadás, egy nagy ebéd és zene. Szeretek mozgolódni, de a nagyszínpad felhozatala varázslatosnak ígérkezett. Küzdöttem, amíg csak tudtam a leragadás ellen, de nem ment sokáig. Tovább

2013. június 26.

Fishing on Orfű 2013

Kilóra megvett a HS7 – Fishing péntek

Ott tartottunk, hogy a pénteki napunk a hárpia szakasszal indult, bár abból a szempontból okosabbak voltunk, hogy rájöttünk: a Tom-Market-nál van ám egy rövidebb sor is, így nem kell órákat ott posztolni. Azért valljuk be, ez nem mindegy. A barátnőm itt ordította a világba, hogy: „Nem hiszem el, már most megb*sz a nap” ezzel váltva ki elismerést az előttünk állókból. A délelőtt ismét a strandolással telt, átálltam az 50-es faktorú naptejre és közben azon gondolkodtam, hogy vajon ezt a napot hogy fogom túlélni. Nézzük… Tovább

2013. június 25.

Fishing on Orfű 2013

Ha nincs más, hát IHMszunk! - Közlemény 

Gondolom az árvízről mindannyian hallottatok, ahogy arról is, hogy az A38 tetőterasza kilátónak lenne használható, olyan magasan úszik. Épp ezért az Isten Háta Mögött zenekar csütörtöki koncertjét június 14. péntek este 20h-s kapunyitással és a Haunebu valamint Dereng zenekarok koncertjeivel együtt a Barba Negra Music Club-ban tartjuk. Tovább

2013. június 12.

Események

Itt a Kamikaze Scotsmen új kislemeze

Hazánk egyik legfrissebb és talán legérdekesebb rock zenekara 2011-ben alakult az összművészeti központként működő Keleti Blokkban. Zenéjük egyszerre ötvözi a progresszív, a pszichedelikus- és az art-rock hagyományokat, mindezt egészen szokatlan hangszerelésben és különleges vizuális megoldásokkal társítva, erősítve a zenekarra jellemző egyedi atmoszférát. Tovább

2013. március 22.

Hazai

Fishing on Orfűig telet az Isten Háta Mögött, és egyéb jóságok 

Fishing on Orfű második napján érkeztem meg a fesztiválra, és nemcsak azért éreztem totális extázist az első perctől kezdve, mert végre valahára leszállhattam a Budapest-Pécs IC-ről, hanem azért is, mert amikor megpillantottam a környezetet, már kárpótolva éreztem magam azért amiért ennyit kellett szívnom a megérkezésemig. Első fesztiválom a nyugalom szigetén.  Tovább

2012. június 25.

Fishing on Orfű 2012

Magyar zenei felhozatal a Fishing On Orfű fesztiválon

Ha alterfesztivál, akkor Fishing on Orfű. Ha FOO, akkor Kiscsillag, Quimby, A Kutya Vacsorája… vagy Uzipov, Kipu, Synchronring. Mivel közel a fesztivál kezdete, ezért egy kis útmutatót szeretnénk nyújtani, hogy melyik magyar előadót mikor-hol találhatjuk meg! Mert június 21-23. között szinte mindenki ott lesz Orfűn, aki számít!  Tovább

2012. június 7.

Fishing on Orfű 2012

Három hét múlva Fishing on Orfű! 

Szűk egy hónap múlva startol az egyik legkedveltebb hazai zenei fesztivál, a Fishing on Orfű. Az alternatív koncertzenekarok legfontosabbjait bemutató rendezvény idén is számos kuriózumot hoz el az orfűi tó partján elterülő Panoráma Campingbe, ráadásul 2012-ben több feltörekvőben lévő külföldi produkció is a Fishing deszkáira lép. De vajon miért próbál Lovasi András a búzában úszni?  Tovább

2012. június 1.

Fishing on Orfű 2012

Tag- és közgyűlés a szunnyadó Isten Háta Mögöttel a Dürer Kertben 

Egy rendkívüli tag- és közgyűlés segítségével üzeni az épp’ szunnyadó Isten Háta Mögött a világnak: még ha zenekarként inaktív is a formáció, tagjai egyáltalán nem azok. Április 29-én a Dürer kertben egy minifesztivál keretein belül mutatják meg jelenlegi és régvolt Isten Háta Mögöttiek, milyen szép hely ez a planéta. De vajon mi az a Bőrzsír?  Tovább

2012. április 9.

Események

Fishing on Orfű 2012 – A részletes program 

Csakúgy, mint az eddigi években, a Fishing on Orfű idén is a hazai alternatív zenei színtér legizgalmasabb és legfontosabb résztvevőit hozza el az Orfűi tó partján elterülő Panoráma Campingbe. Itt lesz a visszatérő Péterfy Bori & Love Band, a Quimby, a Kiscsillag vagy a Vad Fruttik, a Budapest Bár, a 30Y és a PASO. Fellép a Magashegyi Underground, a Supernem, az Intim Torna Illegál, az Európa Kiadó, a Pál Utcai Fiúk, de a Fishinget tiszteli meg az idén mindösszesen egy koncertet adó Isten Háta Mögött is. Fishing on Orfű: 2012 június 21 és 23 között.  Tovább

2012. április 4.

Fishing on Orfű 2012

Ezt hallgatja! Szabó László Top5! (Grand Mexican Warlock)

Kiderítettük, hogy a Grand Mexican Warlock gitárosa, Szabó László egészen egyedi mércével hallgat zenét. Nála a libabőrözés az a kategória, ami alapján egy dal a top5-jébe bekerülhet. Most megtudhatod, hogy pontosan melyek azok a számok, amik elérték nála ezt a hatást! Tovább

2012. január 11.

TOP 5

Nem klasszikus koncertbeszámoló - Isten Háta Mögött

Szeptember 17-én – szombaton - egy kisebb áttelelésre indult az Isten Háta Mögött zenekar az A38-on. Ennek apropóján volt egy nagy koncert is, meg fasza plakát és remek zenekari póló, ami – ha valaha felvennék ilyet – csak ez lehetne. Nem klasszikus koncertbeszámoló jön. Tovább

2011. szeptember 19.

Koncertbeszámoló

Az Isten Háta Mögött áttelel

Szomorú, de egyben örömteli nap is lesz szeptember 17-e - szombat -, ugyanis az Isten Háta Mögött úgy döntött, hogy visszavonul egy időre. Ami viszont jó benne, hogy egy óriási koncerttel búcsúznak a rajongóktól az A38 hajón. Vendégük a Dereng zenekar. Ez csak áttelelés! Tovább

2011. szeptember 14.

Események

Lezárult az idei Sziget! Így láttuk...

Lezárult az idei Sziget, ahol állítólag 385 ezer ember fordult meg egy hét alatt. Bár azt gondolnánk, hogy ez rengeteg, elméletileg csak pár ezerrel több, mint a tavalyi látogatószám, így nem sikerült rekordokat dönteni. Ám, így is Európa egyik legnagyobb fesztiváljai közé tartozik. Lássuk, mi hogyan éltük meg az utolsó napot. Tovább

2011. augusztus 16.

Sziget 2011

Együttes Intimitás - ÓRIÁS és ISTEN HÁTA MÖGÖTT

Rendkívüli koncertre készül fővárosunk két meghatározó rockzenekara, az Óriás és az Isten Háta Mögött. Július 27-én az A38 Hajón olyan produkcióval áll a színpadra a két társaság, amire még nem nagyon volt példa a hazai rockéletben: az együttes intimitás jegyében egy összevont koncert keretein belül hangzanak majd el a leghíresebb Óriás és IHM dalok, ráadásul rendkívüli különlegességekkel is készül a két zenekar. Tovább

2011. július 18.

Események

Ezt hallgatja! Likó Marcell Top5 (Vad Fruttik)

Új sorozat indul a MyMusic-on, amiben ismert emberek mondják el nektek, hogy mik az aktuális/mindenkori kedvenc számaik. Az első részben Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese árulja el, hogy jelenleg melyik az az öt magyar dal, amiket szívesen hallgat. Logika nincs benne, csak a szabad asszociáció alapján dőlt el, mi kerül fel a listára. És van egy meglepetése is! Tovább

2011. május 16.

Hazai

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky