3427 zenekar 12457 letölthető zene

GRB » Zenekar | Albumok | Fórum | Blog

Péter
Bemutatkozás
A zenekar újdonság erejével ható hangzásvilággal és a magyar zenei élet állóvizét felkavaró dalokkal 2007. júliusától robbant be a köztudatba. Folyamatos koncertezés következett Budapesten és vidéken, majd 2008. júliusában készült el az első felvétel, az "Úgy élj" c. szám, Kiss Attila hangmérnöki segítségével.

Még több koncert során összeért a zenekar, egyre markánsabb a hamisítatlan GRB hangzás. A zenekar slágergyanús felvétele a Kyra 2009. szeptemberében készült el. A felvételt és az utómunkálatokat Nánási Sanyinak és nem utolsósorban Lukács Gábornak köszönhetjük.

2010. júniusában készült el a zenekar új felvétele a "Kék" címre hallgató kislemez. A lemezről három dal is felkerült a Mahasz Single Track Top 10-es listájára.

2011 júniusában jelent meg a Rózsaszín c. új kislemez, amelyről a Nyár-dal és a Rózsaszín listára került. Az új kislemezen már hallható Bóta Gábor szaxofonjátéka, aki új ízeket hozott a GRB hangzásba.

A zenekar első alkalommal szerepelt tévében is, az M1 Sztársáv című műsorában.

2012 új kislemezt hozott Névtelen címmel két új számmal és egy régi dal újraértelmezésével.

2014. szeptemberében készült el a megújult zenekar új kislemeze a Szabadon.  
Albumok és Videók
Hírek

2014. május 12. 10:09

Szabadon

Ősszel megjelenik az új kislemez a Szabadon.

Tovább

Utoljára frissítve: 2015-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ALTER
Stílus: garázspop
Alapítva: 2007
Rajongók: 8 fő
Megtekintve: 24581
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: GRB
Rajongók
derigitta dontoldi Firghy Tibo GRB Jekatyeryna Ozzy1 Senya tommtank
Hozzászólások
GRB 2009. dec.. 1.  13:03 19
Jövő szombaton, december 12-én zárjuk a 2009-es évet egy fergeteges bulival. Az apropó Ágoston 33. szülinapja, illusztris vendégeink a Miazma és a Szóda csapata. Mi is készülünk újdonsággal, ismét...
   
GRB 2009. okt.. 29.  12:19 18
Jövő pénteken, november 6-án KONCERT! Vendégünk a Live Large, mi pedig több meglepetéssel is készülünk, megújult a műsor. Várunk mindenkit a Könyvtárban!
   
GRB 2009. okt.. 29.  12:19 18
Jövő pénteken, november 6-án KONCERT! Vendégünk a Live Large, mi pedig több meglepetéssel is készülünk, megújult a műsor. Várunk mindenkit a Könyvtárban!
   
Senya 2009. okt.. 8.  08:45 17
Hamarosan újra színpadon a GRB. Új számok, hangos rock and rol a megszokott kiemelkedő minőségben :-)!
   
GRB 2009. júl.. 28.  12:25 16
Újabb lehetőség a láthatáron, ha Fortuna kisasszony megtisztel minket :-).

[link]
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky