Az Esti Kornélt 2006 nyarán alapította néhány mezőtúri fiatal egy önkényesen próbateremmé átalakított mélygarázsban. Az általunk képviselt zenei világot nem könnyű behatárolni, keverednek benne a 60-as évek beatkorszakának, az utóbbi időben feltörekvő indie-grunge szcénának, és a „magyar alterrock iskolának” az elemei, de célunk minél egyedibb és csak ránk jellemző dolgokat létrehozni. Első szárnypróbálgatásaink lenyomata az a két demoanyag, melyet 2007 folyamán vettünk fel, s EP-nk címadó dala egyben első videoklipünk ihletője is lett.
A zenekar már több tehetségkutatón is eredményesen szerepelt, a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató nyerteseként pedig részt vehettünk 2009 áprilisában az International Live Award bécsi középdöntőjén. Első nagylemezünk, az "Egytől egyig" 2009 novemberében jelent meg a Megadó Kiadó gondozásában, a következő év tavaszán pedig elkészült második videoklipünk, a 'Ki van kint?'. Nyáron többek között a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, a búcsúzó Kispál és a Borz vendégeként léptünk fel, ősszel pedig az MR2 Petőfi Akusztik című műsorában szerepeltünk.
2011 márciusától - Nagy Kata kiválását követően - a zenekar öttagúként folytatja tovább.
Mától kezdve meghallgatható és ingyenesen letölthető az Esti Kornél legújabb száma, a 'Mit akarsz látni?', mely egyben beharangozó dala a zenekar következő lemezének, amely várhatóan még év vége előtt napvilágot lát. De addig is hallgassátok ezt:... Tovább
Utoljára frissítve: 2012-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Csinálj magadnak saját koncertnaptárat!
Egyszerűen másold be ezt a kódot copy+paste segítségével a saját oldaladba, miután beállítottad a kívánt paramétereket.