3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. január 30.

Bob Marley 65 éves lenne

Copyright:

29 éve, hogy kiszállt a földi reggae körforgásból, mégis jelen van, köztünk él. A világ reggae társadalma február elején Bob Marley-re, a reggae királyára emlékezik.

A Ladánybene 27 legénysége az elmúlt évekhez hasonlóan ismét egy speciális estével szeretne tisztelegni Marley munkássága előtt. Az A38 Állóhajó színpadára toborozza a hazai reggae mozgalom roots reggae-ben járatos érdekeltjeit, ezáltal szinte valamennyi érintett formációból képviseltetik magukat zenészek.

Masszív reggae alapnak tekinthető a Ladánybene 27 és az Another Day zenészeinek egysége, ami a baráti szinteken túlmutatóan zenei összhangra is vonatkozik. A két banda zenészei állandó cserélődésben és körforgásban kísérik a két házigazda frontembert, Miksát és NOsick-et, illetve az est további vendégeit.
2010 nagy befutója lehet a fiatal CéAnne, aki az új Zagastic frontvonalában énekel és a Ladánybene 27 által indított Judah riddim versenyen elsöprő győzelmet ért el. Rootless Tree – című dalával szerepel is a Color Dem albumon!

A Riddim Colony három taggal is képviselteti magát ezen a reggae ünnepen, az szuggesztív és energikus énekes, G.Ras (aki szintén szerepel a Color Dem albumon, Wild East-című dalával…), illetve a két csodálatos vokálos hölgy, Liló és Sziszi!

A fiatal, ám zeneileg rendkívül tapasztaltnak látszó Knotty Headz dobos-énekes „központi erőműve”, Krecsmáry Zsolt nem titkoltan hatalmas tisztelője a Wailers egykori dobosának Carlton Barrett-nek, ezért néhány dal erejéig Ő ül majd a dobok mögött és énekel is ezen az estén!

És ahogy azt 2005 óta megszokhattuk minden LB27-Marley koncerten, a fúvós szólamokat a PASO fantasztikus zenészei, Tony Ass, Babba Luki, Mr.Vajay és Tommy Hot, azaz a PASO Brass fújja!

Az est koncertélményét kiegészíti az LB Reggae Sound System, a Ladánybene 27 két  szelektora, RasTamás dobos és Bodnár Tibi (T.B. Homelock) gitáros ezen az estén selekta JAHFAR-ral kiegészülve pörgetik a lemezeket. Műsorukon kizárólag Marley dalok, azok feldolgozásai, a Marley család előadóinak track-jei és a korai zenésztársak (Peter Tosh, Bunny Wailer, Aston Familyman Barrett) zenéi szerepelnek.

MARLEY 65
Hungarian Tribute To Bob Marley”
2010. február 4. csütörtök, 21:00 – A38!
Ladánybene 27 meets Another Day

Feat: CéAnne (Zagastic), Gregory G.Ras (Riddim Colony), Krecsmáry Zsolt (Knotty Headz) Liló&Sziszi (Riddim Colony) és a PASO Brass!

LB Reggae Sound System (RasTamás, T.B.Homelock) meets selekta JahFar!

Belépő: 1300 Ft (elővételben), 1600 Ft (helyszínen)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
kaaboo 2011. febr.. 2.  18:08 1
További érdekességek Bob Marley-ről és a családja többi tagjáról : http://bobmarley.lap.hu/
   

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky