3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. október 15.

Premier! Fatal Error - Művirágok Karneválja

Copyright:

A részben ceglédi, részben budapesti Fatal Error zenekar 2020-ban a járvány és leállás ellenére sem hagyta porosodni hangszereit. A színfalak mögött folyamatosan dolgoznak a negyedik nagylemezükön, melynek első, egyben címadó dala a Művirágok karneválja.

A szám könnyed hangvételben dolgozza fel azt a fajta barangolást, ami mostanában sokunk életére jellemző : a szerelmi, érzelmi kilengéseket és a mindennapi nehézségeket. Hangszerelésben a zenekar eddigi anyagaitól eltérően a dal alapja akusztikus elemekre épül, de ugyanúgy megtalálható benne az erőteljesebb gitárhangzás is, mely dinamikailag megerősíti a dal ívét.

A videoklip mindezt pedig egy szép, természetes környezetbe ültetve jeleníti meg.  A klip munkálatairól Rimóczi Zsolt a zenekar énekese az alábbiakat mondta:

„Igazából a srácokkal nem akartuk túlgondolni a klip koncepcióját, szerettünk volna egy szép képi világot társítani a dalhoz, ezért Bikali Sanyi barátunkkal kimentünk hajnalban, hogy Biatorbágy mellett elcsípjük a napfelkeltét. Nagyon korán kellett kelni, de úgy érezzük, megérte, jó, hogy ezeket a pillanatokat meg tudtuk örökíteni. Reméljük, hogy a közönségnek is tetszeni fog a dal és a klip is.”

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. november 26.

Bátraké a világ az Anna and the Barbies új klipjében

Pásztor Anna és együttese egy frappáns, öniróniával átitatott videóval indítja a napot. A "Játék az egész" című dalhoz készült klipben az együttes tagjai különböző sportágakban mérettetik meg magukat. Tovább

2020. november 25.

Szó szerint mesés újdonsággal jön a The Sign

Tündérmesébe illő történetet elevenít meg a miskolci banda. A garázszenekarból lett fantasztikus ötös ezúttal egy igazán szerethető, könnyed és magával ragadó produkciót hozott. „Mese a nagykönyvből”- de nem csak gyerekeknek! Tovább

2020. november 25.

Megszületett a TULPA

A 2019-ben formálódni kezdett TULPA (a képzelet által teremtett lény) idén, 2020 novemberében testet öltött. 2019-ben Győri Attila a Trick egykori gitáros-énekese egy olyan produkción kezdett gondolkodni, ahol a kreativitását főleg a hangszerelés, dalszerzés és a gitározás csatornáin valósíthatja meg. Megannyi motívummal és dalkezdeménnyel a fiókjában kereste ehhez társait. Tovább

2020. november 24.

Gazsiafter - öt év után új klippel jelentkezik a Paperdeer

Az alternatív elektronikus zenei formáció némi pihenő után most új videóval rukkolt elő, mely egyben már tavasszal érkező új lemezük előfutára is. A Paperdeer azonban az elmúlt időszakban sem volt tétlen, hiszen több remixet is megjelentettek, míg a háttérben már az új dalokon is dolgoztak. Most pedig itt az első ízelítő, a Gazsiafter, mely egy izgalmas, absztrakt animációs klipet is kapott. Tovább

2020. november 23.

Hooligans: Koronavírus-fertőzés miatt csúszott a forgatás

Újabb dalt mutatott be a Hooligans a tavasszal érkező Zártosztály című lemezéről. Ami a keményvonalas hangvételt illeti, a Kendőzetlen igazság csavar még egyet a fokozaton: a friss nóta a korábban közzétett Evolúció című számnál is zúzósabbra sikeredett. A zenekar egy klipet is készített a dalhoz, ami eredetileg pár héttel korábban debütált volna, ám a koronavírus időközben a zenészeket is elérte és halasztani kellett a forgatást. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky