3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2019

2019. május 19.

Vadonatúj videóklippel ünnepli augusztusban érkező albumát a Slipknot!

Copyright:

A rajongók közel öt éve várnak az amerikai metal együttes hatodik stúdióalbumára. Mi sem mutatja jobban a rajongók kiéhezettségét, mint hogy az albumról elsőként bemutatott „Unsainted” című videó kevesebb mint egy nap alatt már elérte a négymilliós megtekintést is. A klip a banda saját munkája, a rendezésért Shawn Crahan alapítótag felelt.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az album megszületéséről a gitáros, Jim Root így nyilatkozot:
 
„Erre a munkára szántuk eddig a legtöbb időt. A felvételek készítése során azok az előadók inspiráltak a leginkább, akik nem csak egy-egy dalt készítettek, hanem teljes albumokat. Míg a zeneipar egyre inkább a single irányába fordul, mi szeretnénk továbbra is teljes lemezekkel dolgozni, olyan élményt adni, ami az elejétől a végéig kitart.”
 
A korong előrendelése már elindult, addig pedig az „Unsainted” videóklipjével, valamint a júniusi, parádésnak ígérkező VOLT Fesztivál koncerttel lehet hangolódni a megjelenésre. Augusztus 9-én pedig teljes hangerőn szólhat a „We Are Not Your Kind’, amire öt éve várunk.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. július 1.

Az új helyszínen is nagyot ment az idei VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére 2019-ben 143.000-en látogattak el Sopronba. Tovább

2019. június 29.

Amikor a koncert felét sorban állással töltöd

A VOLT Fesztivál új kialakítással és új helyszínekkel jelentkezett be a névsorba. A kíváncsiság mellett természetesen a félelem is bennem volt, hisz egy ilyen átalakítás mindig szervezési gondokkal jár, és lélekben el is könyveltem, hogy új gyerekbetegségek lesznek Sopronban… De hogy pont a sörnél? Tovább

2019. június 29.

A Slipknot sikerének kulcsa

Idén új számokkal, új maszkokkal és töretlen lendülettel érkezett meg a Slipknot Magyarországra. A VOLT Fesztivál egyik headlinere osztatlan sikert könyvelhetett el, hisz az egész fesztivál ezen a koncerten volt, és még a kritikus sajtóorgánumok is elismerően írták meg az eseményt. Tovább

2019. június 29.

Hogy került délutánra a Papa Roach?!

Idén igencsak erősre sikerült a VOLT Fesztivál első napja a rockereknek: Papa Roach után Slipknot, majd az idei nagy visszatérők, a Subscribe zárta a koncertes napot, ami után még Lithium Nighton csapathatta az ember hajnali 5-ig. Kérdés, hogy miért volt ez jó a szervezőknek. Tovább

2019. június 26.

Gyerekkel is buli az idei VOLT

A VOLT idén egy sereg izgalmas programmal várja a gyerekeket is: lesz fesztivál túra, pompom party, mesejátékok, különféle kézműves műhelyek, sőt, gyerek tehetségkutató is. 12 éven aluliak számára ráadásul a belépő csupán egy, a fesztiválról szóló rajz. Minden lurkót lufival és vattacukorral várnak 2019. június 26. és 29. között, Sopronban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky