3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. szeptember 21.

A The Immigrants visszatért Kínából

Copyright:

A 2011-ben alapított progresszív space indie-rock zenekar igen mozgalmasan éli az életét a Csillag születik óta. A műsor lezárása után végig koncertezték Magyarországot, és a környező országokat is, és túl vannak több nagy fesztiválon. Idén nyáron a Fest Eger és a Cseh Tamás Fesztivál, majd az osztrák Donau Insel Fest után a The Immigrants Kína felé vette az irányt, ahol több tízezer ember előtt állt színpadra. Erről az élményről Badric Adorio énekes mesélt!

„Első este, 26 óra utazás után megérkeztünk a hotelbe. Lementünk a helyi boltba és mindenhol színes csalogató csomagolások kecsegtettek finom étellel, aztán az egyik szép csomagolásban – a polcról, nem a hűtőből - nyúlfej volt, ezért egy buktának kinéző biztos opciót választottunk. Benéztük. A buktán reszelt hússzálak voltak, benne puding. A Szabi majdnem kidobta a taccsot. Innen származik a buktaszag kifejezés, amit szabi onnantól kezdve 100m-ről megérzett.



A kínai szervezés ügyelt minden részletre, mellénk rendeltek nagyon kedves angolul beszélő önkénteseket, elragadóan lelkiismeretesek voltak. Talán túl is aggódták az ügyet, néha úgy éreztük itt 5 perc késésért mész a hűvösre, szóval itt-ott nemet kellett mondanunk a sürgetésre. Például a nemzetközi Óriás Panda rezervátum látogatásra 1 órát hagytak, de a bambusztól bedrogozott ügyetlen Óriás Pandákra ráhúztunk kicsit.

A kínai közönség elragadó és energikus volt ezen a monumentális fesztiválon. Óriási lelkesedéssel fogadták a koncertünket, viszont a második kínai nagy fal, elérhetetlenné tesz minket számukra az interneten. Youtube helyett Youku, Facebook, meg egy tucat másik oldal tiltva. Érdekesség továbbá, hogy ezeken a koncerteken csak az vehetett részt, akit személyesen meghívott a kommunista párt.

Az első koncerten volt sajnos egy bakijuk. Ígéretük ellenére Jobb kezes basszusgitárt adtak a balkezes helyett, szóval kiderült, hogy jobb kezesen is játszok.

A fesztiválra 50 országból jöttek fellépők és egy új-zélandi zenekarral nagyon megtaláltuk a közös hangot, mutogattuk a zenénket, kilátásban van egy közös szám és felajánlottak egy új-zélandi közös turnét is.

A kínai turné után részt vettünk a horvát Velvet Fesztiválon Punatban. A legjobb barátom a szervező, Punat pedig a második otthonom, itt lakik apukám és a nagypapám, ezért különösen a szívemen viseltem a projektet. Építettem, szerveztem, promót csináltam és 3 magyar zenekart is sikerült levinni a Cseh Tamás Program segítségével (The Immigrants, The Beans, Humbugs).”

A The Immigrants nagy erőkkel vág bele az őszi szezonba, további infók hamarosan!

Fotók: Komróczki Diána
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky