3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. április 21.

Visszatért az Other Planet: itt az új klip!

Copyright:

Az OTHER PLANET névre talán még sokan emlékeznek, köszönhetően annak, hogy a zenekar nem aprózta el első nagyközönség előtti bemutatkozását. 2015-ben az Untold Story című dalukkal hívták fel magukra a figyelmet, amikor a legjobb tizennyolc hazai dal közé jutottak az Eurovíziós Dalversenyben.

Amilyen hirtelen vonzottak maguk köré rajongókat és keltették fel a szakma érdeklődését, pont olyan váratlanul vonultak is vissza a nagy nyilvánosság elől. Koncertek és egyéb szereplések sokaságára mondtak nemet az elmúlt másfél évben. Nem is hallottunk róluk semmit egészen mostanáig.

Most viszont úgy tűnik a téli álom elmúlt és újra van mit megmutatniuk a fiúknak! Itt az új dal és a hozzá készült videoklip! Hamarosan egy kislemeznyi anyagot is megjelentetnek még mellé, és az igazi meglepetéseken is dolgoznak már az őszi klubszezonra. De ne siessünk ennyire előre, érjük be most azzal, hogy remélhetőleg a nyáron már egyre több helyen találkozhatunk velük élőben is. Addig pedig hallgassuk az új dalt és figyeljük a koncert dátumokat!

 


Nem is szólhatna másról a visszatérő szám, mint az útkeresésről, vagy töltődésről, amivel a visszavonulásuk időszaka is telt. Ismerjük meg magunkat, találjuk meg a helyünket újra meg újra a folyamatosan változó világban, hiszen mi magunk is folyamatosan változunk. Mindig jönnek, akik megmondják, hogy mit kellene tenni, vagy mi a helyes, de amíg másoknak nem ártunk és önmagunkkal békében vagyunk, addig nagy baj nem lehet.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky