3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. június 20.

Az 5 éves Barba Negra sztárvendége a Kowalsky meg a Vega lesz

Copyright:

Hetek óta érezhető a készülődés a Barba Negra háza táján. Nem csoda, hiszen idén tartják 5. születésnapjukat, ami bőven ad okot az izgalomra és várakozásra. Valójában egész évben ünneplnek, hol ajándékokat sorsolnak, hol pedig fergeteges koncerteken tombolhatuk. Ám ahogy lenni szokott, kell egy nap, amikor ebből az alkalomból összegyűlnek a mindenkori Barba Negrások, hogy közösen éljék át a jubilálás örömét.

Már egy ideje vastagon bevéstük a naptárba szeptember 9-et, a születésnapi buli fellépője azonban eddig titokban maradt. Ma végre lehull a lepel arról az együttesről, akik jelenlétükkel még varázslatosabbá teszik az ünnepet. Ez a fénypont pedig a Kowalsky meg a Vega koncertje lesz. A zenekar a júniusi lemezbemutató koncertjükön is hatalmas bulit csapott a Barba Negra Track-ben, a közönséget még az eső sem tántoríthatta el attól, hogy végigtombolja az estét és együtt énekeljen Kowával, aki csodálatos energiáival a tenyerén hordozta rajongóit. Egy biztos, aki ott volt, életre szóló élményt kapott, és nem lesz ez másként a szeptemberi szülinapi megaparty-n sem.

2011-ben nyitott meg a Music Club, és innentől számítjuk történetüket. 2014 nyarán megérkezett a szabadtéri kistestvér, a Track, ami persze a befogadóképességet tekintve joggal hívható nagytestvérnek. Mindenesetre azóta is remekül kiegészítik egymást, és teret adnak a közönségnek ahhoz, hogy télen-nyáron, esőben vagy napsütésben, klubban vagy a szabad ég alatt felejthetetlen élményekben lehessen része minenkinek. A zenei műfajok széles palettájával várnak, tombolós-üvöltős és olykor elcsendesülős, néha őrült, de sokszor meghitt pillanatok a Barba Negrában.

2016. szeptember 9-én várnak mindenkit a Barba Negra Track-ben, aki osztozni szeretne az örömükben. Biztosítsátok early bird jegyeiteket a nem mindennapi születésnapi zsúrra!

Jegyvásárlás ITT!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky