3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. május 27.

Lemezt adott ki Dely Domonkos

Copyright:

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb vokalistája, Dely Domonkos ezúttal nem valaki mellett énekel, hanem egy saját, 6 számos CD-t jelentetett meg 1JZ vvti címmel. Domi vokálozott már Für Anikó, Tompos Kátya, Jamie Winchester, Hrutka Róbert, Presser Gábor, Ákos és Kálloy Molnár Péter mögött is, az elmúlt időszakban pedig azért került a figyelem középpontjába, mert Boggie oldalán előadta a Wars for Nothing című dalt Bécsben, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében.

Dely Domonkos még csak a harmincas éveiben jár, de páratlan zenei karriert tudhat magáénak. Mindezt annak köszönheti, hogy nem csak kitűnő vokalista, hanem az ütőhangszerekkel is remekül bánik. A zenével 7 évesen került kapcsolatba, zenei általános iskolába járt, zongorázni, majd dobolni tanult. Pályafutásában az igazi áttörést Jamie Winchester és Hrutka Róbert zenekara hozta, ahol vokálozott és ütőhangszereken játszott 2002 és 2008 között. Innentől kezdve meredeken ívelt felfele a pályája. Szintén vokálozott és ütőhangszereken játszott Ákos Andante turnéján 2004-ben, a koncertfelvétel platinalemez lett. Domi kiváló ritmusérzékét jól bizonyítja, hogy két éven át dobolt a Ganxsta Zolee és a Kartel zenekarban. 2011-ben A Dal húsz magyar döntős dalából hétben vokálozott. Nagy élményt jelentett számára az is, hogy 2013-ban az LGT négy arénás és az alsóörsi koncertjén közreműködött ütőhangszeresként és vokalistaként. Jelenleg Für Anikó, Tompos Kátya, Jamie Winchester, Hrutka Róbert és Kálloy Molnár Péter koncertjein áll a mikrofon mögött.

Domonkos Boggie oldalán idén megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóját, és kiutazhatott a bécsi megmérettetésre. A Wars for Nothing című dallal bejutottak a dalfesztivál döntőjébe.

A rengeteg háttéréneklés után Domi úgy döntött, hogy saját lemezt ad ki. A CD öt dalt tartalmaz, plusz az egyik, az Akkor délután remixét. Az igényes poprock dalokat olyan kiváló művészekkel hozta össze, mint – a teljesség igénye nélkül - Sebestyén Áron, Jamie Winchester, Mohai Tamás, Hrutka Róbert, Simkó-Várnagy Mihály és Kottler Ákos. Az EP egyik különlegessége, hogy az egyik dal Petőfi Sándor: A bánat? Egy nagy oceán című versének megzenésítése. A lemez címe sem hétköznapi: 1JZ vvti. Ez Domonkos versenyautójában lévő motor sorszáma. Az énekes ugyanis, amikor nem színpadon áll, drift versenyeken száguldozik. A sportág nagyon hasonló a rally-hoz, azonban itt nem az idő és a sebesség számít, hanem a stílus és a kanyartechnika. Az autó hátulját a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy a jármű megtapadjon. Minden jel arra utal, hogy Domonkos nem csak a dobverőket használja jól, hanem a kormányt is: jelenleg kétszeres OB ezüstérmes.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky