3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. november 14.

Eldőlt a jogi vita a Republic kiadója és Tóth Zoltán lemezcége között

Copyright:

Pont került a Republic zenekar kiadója és a csapat egykori gitárosát, Tóth Zoltánt képviselő lemezcég közötti jogi vitára. A konfliktus abból eredt, hogy egy, a zenekar néhai énekese - Bódi László Cipő által felénekelt dalt, a gitáros megjelentetett első, önálló szólólemezén.

Tóth Zoltán nemrég megjelentetett szólólemezén a Republic együttes Exkluzív Kiadói Szerződése szerint szerepel néhány olyan zenemű, amely a kiadás időpontjában még hivatalosan a UNIVERSAL Music Kft. tulajdonát képezte. Az egykori gitáros, a sajnálatos körülmények között elhunyt Bódi László Cipővel azonos módon a dalok keletkezésének időpontjában szintén kötelezettje volt a szerződésnek, miszerint a zenekar tagjaként készítette a nevezett és a további néhány felvételt.

A megjelentetés függvényében Tóth Zoltánnál szerződésszegést állapítottak meg, ezért a kialakult jogsértő helyzetet a kiadóknak mindkét fél által elfogadható szerződésbe foglalt egyezséggel kellett megszüntetni.

Az egyezség szerint az egykori gitáros elismerte a felvételeik gondozását végző kiadó, valamint a Republic együttes nevének, tagjainak és művészeti tevékenységének tiszteletben tartását. Emellett hozzájárult az "Őrizz engem ezen a világon" - Cipő Emlékkoncerten való közreműködését megörökítő, a napokban megjelenő dupla CD kiadványon való szerepeltetéshez.

A felhasznált szerzemények felhasználói joga az egyezmény szerint a RetroMedia Kft-hez került. A kifizetett díjak felét pedig a zenésztehetségeket díjazó és a megsegítésre szoruló zenei alkotók támogatására Cipő felesége által létrehozott 'Fényes utakon", Bódi László - Cipő Emlékét Őrző Alapítvány számára juttatja el.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
dantian 2015. dec.. 27.  15:42 1
Tud valaki valamit az itt említett alapítványról? És ha nincs (nem is volt/nem is lesz) ilyen, hova kerültek a bele invesztált pénzek?
   

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Tovább

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Tovább

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky