3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. augusztus 25. | Bea

A Daft Punknál is jobb az Empire of the Sun – legalábbis szerintük

Copyright:

Luke Steele úgy gondolja, ők sokkal jobb zenét játszanak, mint a Daft Punk, akiknek csak a marketingje erős a frontember szerint. Luke abban bízik, a júniusban kiadott Ice On The Dune című lemezüknek sokkal tovább tart majd a sikere, mint az aktuális Daft Punk korongnak.

„Tudtam, hogy több sajtómegjelenése van a Daft Punknak, mint a mi albumunknak, de nem igazán aggódtam. Az Ice On The Dune olyan nagyszerű dalokkal van tele, melyek sokkal tovább lesznek a köztudatban, mint néhány másik lemez, amiket ugyanabban az időben adtak ki. Óriás marketingkampányt kaptak a többiek, de nekünk jobb számaink vannak” – nyilatkozta az NME.comnak az énekes.
 
Luke Steele az USA-ban fog turnézni a jövő héttől, de együttestag-társa, Nick Littlemore nélkül. Ők ketten majd új albumuk készítésekor fognak újra együttműködni: erre vonatkozóan a zenész azt ígéri, hamarabb fog megtörténni, mint a 2010-ben debütáló Walking On A Dream és az Ice On The Dune között eltelt 3 év. 
 
Ennek kapcsán azt is megtudtuk az Empire of the Sun énekesétől, hogy „Nick sokat dolgozik a stúdióban az új albumon, míg én a mostanit viszem a turnéra. Az ötletünk az, hogy kombináljuk a kettőt, így gyorsabban meglesz az új lemez. A következő korongunk egy visszatekintés lesz, bemutatja, milyen, amikor gyerek vagy és felfedezed a lányokat, a gyümölcsfagyit, a szörfözést és berúgsz. Azokról az első, varázslatos kalandokról fog szólni”.
 
Forrás: nme.com
 
Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
karl boro 2013. aug. 27.  13:39 2
mandulaszörnyé a pont...
   
mandulaszörny 2013. aug. 26.  22:23 1
Fantasztikus az új album, elejétől a végéig.
   

2020. május 20.

TONES AND I: CAN’T BE HAPPY ALL THE TIME

Elkészült a várva várt videó a streamelési rekordokat döntögető énekesnő Tones And I új dalához. Tovább

2020. május 19.

LUKAS GRAHAM: LOVE SONGS

A Lukas Graham énekes nevével fémjelzett együttes 2016-ban robbant be a köztudatba nagysikerű „7 Years” című megahitjével. A csapat azóta olyan további slágerekkel bombázta a közönséget, mint a „Mama Said”, a „Drunk In The Morning” vagy a platinaminősítésű „Love Someone”, ami már több mint 1 milliárd streamet generált a különböző online zenei platformokon. Tovább

2020. május 17.

Radiohead-koncertvideók: exkluzív otthoni élmények!

A szemfülesebb rajongók már eddig is tudhatták, hogy januárban online könyvtárat nyitott a legendás zenekar, és a Radiohead Public Library-n belül többek között lemezekre bontva szemezgethetünk a munkásságukból és a történelmükből. Az archív felvételek fénypontját alapvetően is a korábban még soha nem publikált élő anyagok jelentették, a vírushelyzet koncertmentes napjaiban pedig úgy döntött a banda, hogy ismét érdemes a nosztalgia felé fordulnunk. Tovább

2020. május 16.

OFEANBACH & QUARTERHEAD: HEAD SHOULDERS KNEES & TOES

Ofenbach is back! A sármos francia duó legújabb „Head Shoulders Knees & Toes” című trackjével táncoltat meg mindenkit, ráadásul az újdonsághoz a tehetséges Quarterheaddel kollaboráltak, aki saját stílusával még izgalmasabbá tette a projektet. Tovább

2020. május 4.

Kreatív karantén: készíts Te is közös klipet Grimes-zal!

Grimes ötödik albuma, a "Miss Anthropocene" február 21-én látott napvilágot, és dalai sorra felverik sátraikat az ember hallójárataiban. Ehhez a sikerhez bizony hozzátesznek a látványos klipek és lyric videók is, amik az extravagáns énekesnőt ismerve hasonlóan távol állnak a megszokottól, akárcsak ő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky