3419 zenekar 12494 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
PaFe 2013

2013. május 21.

Véget ért a Pannónia Fesztivál

Copyright:

Három fergeteges nap után még mindig tudott újat, még jobbat nyújtani a 7. Pannónia Fesztivál. Szántódpuszta már vasárnap délután visszhangzott a tapsoktól: Supernem, Elefánt, Kalapács és Hősök koncertek várták a sátrak összegöngyölése előtt a fesztiválozókat.

Sajnos a pénteki vihart nem felejthettük el teljesen, az időjárás még vasárnap is megtréfálta a szervezőket, de eső szerencsére csak minimális volt. A Kiscsillag 20:30-kor már szélzúgás nélkül vehette birtokba a Nagyszínpadot, hogy jól megtáncoltassa a közönséget a zseniális Dub Pistols előtt. A britek kicsit várattak ugyan magukra, de 22:15-kor nem tudtak tovább ellenállni az egybegyűlt tekintélyes embertömeg visításának, és belecsaptak a lecsóba. Irie Maffiáéknak már könnyű dolguk volt – mire rájuk került a sor, a közönség alaposan megtanulta a szükséges lépéseket.
 
A sátrak programját még annyira sem befolyásolta a zordabb idő: Ivan & The Parazol vonzotta a népet a Zipz Shoesba, de Majkáék sem maradtak lelkes hallgatóság nélkül. A The Grenma is kipróbálta az erősítőket, amik egyébként talán a Rockélet sátorban voltak a legnagyobb igénybevételnek kitéve: többek között a Kalapács, a Moby Dick és az Akela legénysége is hozzátette a magáét, hogy a hangosítóknak legyen min törni a fejüket.
 
Mindössze a Hóóórukk Hütte színpada állt viszonylag üresen: itt már a vihar előtt beindultak a munkálatok, a 30Y stábja teljesen átszervezte a terepet a zenekar speciális, félakusztikus műsorának, a Szentimentálénak. A megfelelő hangolás, fénybeállítás, díszletek felvétele után fél 1 körül vette kezdetét az egyedülálló előadás, amit csak a Pannónia Fesztivál közönsége láthatott színházon kívül. Nem mindennapi élmény volt, az biztos!
 
A pünkösdi hétvége a Szántódpusztán fesztiválozóknak igencsak különlegesre sikeredett – minden programpont hozta a várt színvonalat, senki nem bánta meg, hogy jegyet váltott. A szervezők a mozgáskorlátozottakra is gondoltak, az egészségügyi ellátás is kifogástalanul működött, nagy csúszásokról szó sem volt. Külön szimpatikus, hogy autóval és kerékpárral egyaránt jól megközelíthetővé tették a helyszínt, és a hétfő reggeli vonaton fürtökben lógtak a hazafelé tartó, karszalagos arcok.
 
Pannónia Fesztivál – találkozunk 2014-ben is!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 20.

Táncolni ér! Pannónia Fesztivál 3. nap

Napsütés, vízpart, hétvége és állati jó zene – ez mind együtt volt május 18-án szombaton Szántódpusztán. A 7. Pannónia Fesztivál harmadik napján a Rockélet sátorban fekete pólós punkok, a Nagyszínpad előtt bikinis lányok, a Zipz Shoesban konszolidált hippik, a Zeneszöveg.hu táncterén napszemüveges rapperek, a Hóóórukk Hüttében pedig söröző, asztalon táncoló kempingezők mulattak. Tovább

2013. május 19.

Tomboló vihar-rock a Pannónia Fesztivál 2. napján

A nyitónap pörgése után pénteken tovább folytatódtak az eszméletlen koncertek a 7. Pannónia Fesztiválon. Szántódpuszta területe dübörgött a basszustól. A Supernem, az Ocho Macho, Kowalskyék, az Akkezdet Phiai, a Magidom és még sokan mások szolgáltatták a minőségi buli-alapot, de kétségtelenül a Rudimental koncertje volt az est fénypontja. Tovább

2013. május 18.

Bólintás a 7. Pannónia Fesztiválra

Hivatalosan is megkezdődött a magyarországi fesztiválszezon, amelyet immár hagyományosan a Szántódpusztára költöztetett Pannónia Fesztivál nyitott meg. Bár az időjárás még nem teljesen bólintott rá a hétvégére, mindenki más viszont igen. Tovább

2013. május 11.

Miért lesz jó az idei Pannónia Fesztivál?

A magyar fellépők közül vidéki és pesti illetőségűeket is válogattunk, és megkérdeztük tőlük, mivel készülnek a május 16. és 19. között megrendezésre kerülő Pannónia Fesztiválra. A SKAtch, az Ivan&The Parazol, az Irie Maffia, az Intim Torna Illegál és a 30Y is melegít már az eseményre: az év első hazai fesztiválja, közel van a Balaton, ez bizony nemcsak a közönségnek lehet pozitív. Lássuk, mit szeretnek ők a Pannóniában! Tovább

2013. május 9.

Szezonnyitó sztárparádé a Balatonnál

Május 16-án startol az idei első fesztivál Magyarországon! A Pannónia Fesztivál színpadain több mint 150 zenekar lép fel, köztük olyanok is érkeznek Szántódpusztára, akik jó eséllyel még soha nem jártak a Balatonnál – így május 17-én a Rudimental, 18-án a Foreign Beggars és az utolsó napon, 19-én a Dub Pistols! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky