3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2012. június 22. | Bertoni

Hivatalos: a Sugarloaf visszautasítja Fluor Tomi vádjait

Copyright:

A napokban jelent meg az a hivatalos közlemény, amelyben a Sugarloaf együttes megkísérel kilépni a Dér Heni és Fluor Tomi között kialakult médiacsatározásból. Állításuk szerint 14-én a Comet gála afterpartyn teljesen más háttérrel folytak le az események, mint ahogy ezt a sajtó -Tomi szemszögéből- eddig tálalta. A vádaskodás miatt fenntartják a lehetőségét, hogy jogi úton vegyenek elégtételt a sérelmek miatt.

„A megjelent cikkekben Dér Henit illuminált állapotban tünteti fel, és úgy állítják be, mint aki meg akarta volna Tamást verni vagy veretni.” Mindezt cáfolják, ugyanis Heni állítólag békítő szándékkal kezdett beszélgetni Fluorral, aki viszont trágár megjegyzéseket tett rá – ezért csattant el az a bizonyos pofon. A szitkozódás viszont nem maradt ennyiben, többen is próbáltak beavatkozni, míg végül Fluor Tomit kiadója kísérte el az énekest az incidens helyéről.
 
A Sugarloaf nemcsak a történtek megmásítása ellen tiltakozik, de annak sem örülnek, hogy Tomi „Több helyen hangoztatja, hogy Heni vagy a zenekar az ő hátán próbálna felkapaszkodni”. Vélhetően ennek is szól bejelentett elhatárolódásuk. A további félreértések elkerülése végett hozzátették, „Természetesen nyitottak vagyunk az esetleges problémák megbeszélésére (a sajtó nyilvánosságát kizárva). Azonban Tamás mostani vádjai túlmutatnak a jóízlés számunkra elfogadott határán és kimerítik a hitelrontás vádját, ezért elgondolkozunk, kívánjuk-e jogi útra terelni az eseményeket”.
 
Zárásul még annyival is kiegészítették mondandójukat, hogy „Fluor további munkásságához sok sikert kívánunk, de részünkről nem kívánunk többet nyilatkozni ez ügyben, valamint szeretnénk erre kérni Tamást és a managerét Vermes Orsolyát is!”. Úgy tűnik tehát, ők valóban szeretnének pontot tenni az ügy végére, és erre minden szükséges és lehetséges eszközt megragadnak. És valóban, mi értelme lehet egymás lejáratásának, mikor a zenére is koncentrálhatnának helyette?
 
Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. More

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky