3423 zenekar 12355 letölthető zene

Black Diamonds

Csoportkép
Bemutatkozás
A Black Diamonds története

A zenekar 2000-ben alakult, hard rock / heavy metal stílusban mozogva. Szövegeink javarészt a fantázia világából erednek, de jelenleg életünk során felmerülő problémáink adják az ihletet. Alapító tagok: Tóth Krisztina(dob), Kovalcsik \\\"Kova\\\" László (basszugitár), Heim Károly (szólógitár). Az első felálláshoz csatlakozott Antal Adrienn (ének), Való Sándor (ritmusgitár). Ez a formáció két héttel a megalakulás után már a Neverwood vendégeként játszott Vecsésen. Ezt követte egy saját koncert a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. A koncertet követően a különböző zenei elképzelések miatt kivált a csapatból Antal Andrienn és Való Sándor is. Ennek eredményeként arra kényszerültünk, hogy visszamondjuk a már lekötött bulikat.
Az elkövetkező 1-2 év a megfelelő tagok keresésével telt. Rengeteg meghallgatást tartottunk, ahol találtunk is megfelelőnek tűnő embereket. Sajnos a haladás csak pár hónapig tartott. 2002-ben végre ránk mosolygott a szerencse, megtaláltuk énekesünket Mészáros Viktória, és (ritmus/szóló)gitárosunkat Kószó Imre személyében. Gőzerővel próbálni kezdtünk, de ez nem tartott sokáig. Ismét kényszerpihenőt kellett tartanunk: dobosunk mindkét térdét műteni kellett. Felépülése után felgyorsultak az események, és végre a tényleges haladás útjára léptünk.
2003-ban rögzítettünk egy hat számos demót; címe Árnyék A lemezen hallható muzsikusok: Mészáros Viktória (ének), Tóth Krisztina(dob), Kovalcsik László(basszusgitár), Heim Károly(szólógitár), Kószó Imre(ritmus/szóló gitár). Év végéig számos koncertet adtunk, javarészt kisebb csapatok társaságában. Játszottunk többek között a Pengével, Neverwooddal, Special Guest-tel a Rézmálban, a Rock Club Fantasy-ban, a Kupolában.A bulikon saját nóták mellett feldolgozások is hallhatók az alábbi zenekaroktól: Manowar, Hammerfall, Iron Maiden, Judas Priest, Accept, Stratovarius, Grave Digger, Black Sabbath.

Eljutottunk vidékre is, Miskolcon a német Tragic Vision vendégei voltunk. Itt már új tagunk volt, Heim Károlyt Németh Dominika váltotta fel.

2004. év elején újabb tagcsere történt, Kószó Imre magánéleti elfoglaltságai miatt távozott, helyére Szeróvay Gergely lépett.

A jelenlegi felállás: Mészáros Viktória (ének), Tóth Krisztina(dob), Kovalcsik László(basszusgitár), Németh Dominika(szólógitár), Szeróvay Gergely(ritmus/szóló gitár).
Az év második felétől kezdve számos fellépésünk volt, pl.: a Nemesis-szel, a Forr-a-dalom Fesztiválon a PeCsa-ban. 2005-ben is láthatóak vagyunk. Az év elején a Mr. Basary Group vendégei voltunk, áprilistól a Demonlord lemezbemutató turnéján veszünk részt: Miskolc, Nyíregyháza, Veszprém, Győr. A bulikon mindenhol lelkes fogadtatásra találtunk.

Augusztusban az Akela 15. szülinapi buliján kaptunk lehetőséget, majd a gyöngyösi tehetségkutatón indultunk, ahol különdíjat kaptunk és sok bíztatást a folytatáshoz. Szeptemberben az Everwood vendégeként léptünk fel majd a tagok nagy részének továbbtanulása és magánéleti elfoglaltság miatt szünetelt a működésünk. A hosszú szünet tagcserékhez vezetett. Több hónapos keresgélés után, 2006. végén megtaláltuk az új embereket: Tanos \\\"Jézus\\\" Áron szólógitár, Perjés \\\"Gitárfogas\\\" László szólógitár, Fábián \\\"Székelytroll\\\" Zoltán ének. Gőzerővel dolgozunk hogy minél előbb koncertezhessünk.
Elérkezett az idő, hogy beváltsuk igéretünket: 2007. 06.08-án felléptünk a Chaplin Pub-ban az Empty Rooms zenekar vendégeként, majd 2007.06.22-én a Kutatóintézetben voltunk élőben láthatók.
2008 januárjában újabb tagcserék következtek a zenekar életében.
Csatlakozott a zenekarhoz Varga Imre gitáros és Tóth Gábor énekes!
Ezzel a felálásal az első fellépésünk 2008.03.07-én a Picasso Point-ban a
Keepers Of Jericho vendégeként voltunk láthatóak.





 
Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Heavy Metal
Alapítva: 2000
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 4504
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Kovalcsik László » Bass
Perjés László » Gitár
Tóth Gábor » Ének
Tóth Krisztina » Dob
Varga Imre » Gitár
A zenekar szerkesztői: wylde
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. jan.. 3.  19:37 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky