3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. február 19. |

Az Amber Smith titkos lemezbemutatót tervez

Copyright: ambersmith.hu

A hazai indie gyöngyszeme az Amber Smith 2 év után új nagylemezt jelentetett meg, és ennek kapcsán felröppent a hír, hogy a srácok zártkörű, titkos lemezbemutatót terveznek, a tőlük nem megszokott különleges műsorral, és vendégekkel. Az időpont március 7-e, a bejutás limitált, a helyszín titkos, de mégis tudjuk a módját, hogy lehetsz ott!

Az Amber Smith ebben a formájában 2004 óta tevékenykedik, de az igazi áttörést a 2006-os év és a Reprint című album hozta meg a zenekar számára. Az album beharangozó sikerdala a Hello Sun lett, mely be is hozta a hozzá fűzött reményeket. A Reprint egyébként megjelent német nyelvterületen is (Németország, Ausztria Svájc), és ott a DCRC (német egyetemi és főiskolai rádiók listája) első helyén debütált.

Most két év után itt az új album, mely ez alkalommal nem kisebb név, mint Chris Brown segítségével készült, aki sok más mellett olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Radiohead, a Muse, vagy Paul McCartney és a Beatles.

Az új albumra 11 dal került, és az első kislemez  Introspective címmel 2007 november végén ki is került a nagyközönség elé. A lemezfelvételi munkálatok itthon Budapesten, az utómunkálatok pedig Londonban és Belgiumban zajlottak.

A banda lemezbemutatót is tervez, de ennek, az időponton kívül (március 7) szinte minden adata titkos. Ha bárki részt szeretne venni rajta, meg kell vennie az albumot, melyen egy kódszám található, és ez a kód lesz minden koncertlátogatónak a szuper titkos belépője.

A titkos helyszínről a srácok szinte az utolsó pillanatban egy e-meilben értesítenek majd mindenkit. Egy embert vihet majd mindenki magával, akinek a helyszínen lehet belépőt venni!

Ha erről a koncertről bárki lemaradna - hiszen ugye a bejutás limitált - akkor se bánkódjon oly nagyon senki, hisz a srácok márciusban útra kel méghozzá 3 másik remek csapattal (The Moog, EZ Basic, Jacked) és egy országos indie-turné keretében mutatják be az új lemezt!

Singh Viktória Kudrat

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky