3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Strand 2020

2020. június 10.

A Bagossy Brothers Company nyitja az idei STRAND Fesztivált

Copyright:

A közönség minden évben fokozott érdeklődéssel várja, hogy milyen programmal indul Zamárdiban a STRAND Fesztivál. 2020 augusztus 18-án egy igazán különleges koncerttel a Bagossy Brothers Company, a nagyszínpadon nyitja meg a későn induló fesztiválszezont.

"Azt hiszem, az egész zenekar nevében mondhatom, hogy eddig minden STRAND Fesztivál látogatásunk különösen emlékezetesre sikeredett, és most sem tervezzük ezt másképp. Nagyon várjuk, hogy ott lehessünk és közel egy év után először újra átéljük, hogy milyen is egy fesztiválon részt venni. Sok-sok előadókhoz hasonlóan mi is hosszú hónapokig maradtunk távol a színpadoktól, alig várjuk, hogy újra koncertezhessünk. A STRAND egy kiemelt állomás az idei évben, éppen ezért adtuk a koncertnek a „Visszajövünk” címet. Idén a nagyszínpadon lépünk fel, ráadásul egy önálló nap a miénk. Ez természetesen megkülönböztetett figyelmet is jelent, aminek szeretnénk is megfelelni azzal, hogy különleges programmal készülünk.” – mondta el Bagossy Norbi.

2020-ban a megszokottnál sokkal később indul a fesztiválszezon. A tervek szerint augusztus 18-án az idei év minden bizonnyal első fesztiválos nagykoncertje fűződik majd a Bagossy Brothers Company nevéhez. Zamárdiban a Balaton partján nemcsak a lenyűgöző tihanyi panorámával várják a rajongókat, hanem egy kétórás koncerttel is, amelyről részleteket a zenekar tagjai egyelőre szándékosan nem árulnak el.

„A STRAND nyitása minden évben ünnepnap, amelyet idén különösen nagy várakozás övez. Bagossy Norbiék az elmúlt időszak egyik legsikeresebb zenekara. Az idei nyáron szinte minden fesztiválon nagyszínpados főszereplők lettek volna, megérdemelten várták őket tízezrek, szerte az országban. Biztosra veszem, hogy a STRANDon is megkülönböztetett figyelem és szeretet kíséri majd a fellépésüket, amely a fesztivál egyik kiemelt programja idén.” – mondta el Lobenwein Norbert, a STRAND főszervezője.

A nagy előkészülettel zajló koncerthez egyedi plakát is készült, amelyet a neves fotóművész, Sinco készített. A koncertről pedig film is készül, így hónapokkal-évekkel később is visszaemlékezhetünk majd a várva-várt eseményre.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 30.

A STRAND Fesztivál szervezői nagyon sajnálják

A délelőtti Kormnyinfőn történt bejelentés után, miszerint 2020 nyarán semmilyen nagyobb létszámú rendezvényt nem lehet megrendezni, a STRAND Fesztivál szervezői közleményt adtak ki! Ezt olvashatjátok itt: Tovább

2020. június 24.

STRAND Fesztivál: műsorváltozás

Az idei évben sajnos több, nemzetközi turné elmarad. Ahogyan már korábban is sejteni lehetett, ez a STRAND Fesztivál programját is érinti. Az idei fellépők közül a SUM 41, Ellie Goulding és a Milky Chance lemondta a teljes turnéját, de már megállapodás született arról, hogy mindhárman a 2021-es STRANDon pótolják az elmaradt koncerteket. Negyedikként DJ Fresh lépett vissza, aki ugyancsak úgy döntött, hogy 2020-ban sehol nem lép fel.  Tovább

2020. június 18.

A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon

Pontosan két hónap múlva, augusztus 18-án a STRAND Fesztivál nyitónapján, ötödik alkalommal rendezik meg a Petőfi Zenei Díj átadóját, ahol 12 kategóriában díjazzák a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit. A látványos, 120 perces showt az M2 Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu is élőben közvetíti. A Petőfi Zenei Díj jelöltjeire június 18-tól kezdődően augusztus 13-ig szavazhat a közönség. Tovább

2020. június 12.

Pont olyan, mint rég  - Az Irie Maffia és Fluor jegyzi a Balaton dalát

Az elmúlt nyarak hangulatát idézi meg és az előttünk álló vakációt vetíti elénk a 15 éves Irie Maffia legújabb dala, a klipben pedig a balatoni fesztiválok boldog pillanatai elevenednek meg. Június 8-án debütált a “Pont olyan, mint rég”, a Balaton dala, amelyben vendégként szerepel Fluor Tomi. Tovább

2020. május 1.

Így készült a Mama kérlek 2020

Hétfőn jelent meg a Mama kérlek 2020-as változata. Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Horváth Tamás és Járai Márk a STRAND Fesztivál felkérésére Anyák napjára dolgozta fel Bródy János 40 éves dalát. Az alkotók most egy werkfilmben mesélnek arról, hogy mit jelent nekik ez a dal, és az is kiderül, hogyan készült a felvétel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky