3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. május 6.

Szövegvideóval jelentkezik legújabb dala kapcsán az énekes-dalszerző Fanni Mayer

Copyright:

Fanni 2017 és 2018 között a Follow the Flow vokalistájaként erősítette a zenekart, majd 2018-ban elindította szólóprojektjét, 'Horizon' című dalával, ami a Universal Hungary gondozásában jelent meg. Az elektronikus-deephouse-pop-ballada megjelenésének első hetében a magyar "Viral top 50" 4. helyén debütált, majd felkerült a Digster Hungary toplistára is.

Még ebben az évben részt vehetett a Hangfoglaló Program keretein belül megrendezett Outbreakers' Lab, a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) nemzetközi mentortáborában (olyan előadók és zenekarok mellett, mint a Middlemist Red, Antonia Vai, Jónás Vera vagy a Dope Calypso), ahol megismerkedett Ville Leppanen (The Animal Farm UK) producer/menedzserrel, és elkezdtek a jövőbeli közös munkáról beszélni.

2019 januárjában pedig Londonba utazott, hogy rögzítse első kislemezének anyagát a The Animal Farm UK közreműködésével. Az első dal az EP-ről "Grace N Dirt" címmel 2019 szeptemberében jelent meg. A középtempós Pop/R&B dal a bennünk lakozó ellentéteket taglalja, és azt, hogy a mai felszínes kapcsolatokkal teli világban hogyan próbáljuk megtalálni az önmagunkhoz vezető utat.

A sorban második dalhoz készült most egy letisztult-intim szövegvideó "Stranger Things" címmel. A dalt Fanni és Radó Éden (a Tiansen zenekar frontembere) közösen írták. A szöveget Fanni jegyzi, végleges formáját pedig Mat Leppanen (The Animal Farm UK) produceri munkája mellett nyerte el. A videot Rédling Hanna és Asher Károly készitették.

A keserédes dal egy évekig tartó be nem teljesedett távkapcsolatot jár körül, amikor hosszú évek után újra találkozik a két ember, de az egyik fél ráébred, hogy már idegenek egymásnak, és hiába volt a sok erőfeszítés, valami útközben elveszett.

"Ez a találkozás adta a dal alapötletét, mert muszáj volt kiírnom magamból, annyira fájt. Aztán amikor kész lett a demo és visszahallgattam, megértettem, hogy ez az édesapámról is szól. Mégsem gondolom 'lehúzónak' a dalt, sokkal inkább felszabadítónak. Van benne düh és sok érzelem, de miután meghallgatom, megkönnyebbülök."

Fannit egyedül nevelte édesanyja. Elvált szülők gyermekeként pedig sokszor szégyellte magát bántalmazó apja viselkedése miatt. "Nagyon apás kislány voltam, 'szerelmes' az apukámba, aztán mikor bántotta anyát, összeomlott bennem minden. Később jó mélyre eltemettem, nem beszéltem senkinek róla. A gyerekek automatikusan magukat kezdik el hibáztatni, velem is ez történt. Szerettem volna megbocsájtani, újrakezdeni, közel kerülni hozzá, de aztán újra megbántott, majd megint jó volt egy kicsit... Kettős érzések voltak és vannak bennem. Talán soha nem lehet az ilyesmit teljesen feldolgozni. Zenével és írással szűröm át magamon a történteket, mert próbálok megbocsátani, bár elfelejteni nem tudom."

Az énekesnő azt mondja, egyik kedvenc előadója, Pink "Family Portrait"-ja volt vízválasztó számára.

"Akkor hallottam először pop zenében, hogy olyan témához nyúl valaki, mint a családon belüli erőszak. Aztán jött Christina Aguilera 'I'm OK' című száma. Ezek a dalok gyógyszerek voltak a lelkemnek. Végre nem éreztem magam egyedül, és elmeséltem a legjobb barátnőmnek, amit addig nem mertem. Akkoriban határoztam el, hogy egyszer én is dalszerző szeretnék lenni, aki megénekli az igazságát, a történetét vagy a fantáziáit, a vágyait, a lényeg, hogy valódi legyen, nem pedig szépen becsomagolt és jól eladott semmi. "
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky