3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. május 3.

A Kelemen Kabátban Kollányi Zsuzsival csal könnyeket a szemünkbe

Copyright:

Anyák Napján a gyerekek köszöntik az édesanyákat, a Kelemen Kabátban mégis úgy érezte, ők mondanak köszönetet gyerekeiknek, ráadásul nem mással, mint Kollányi Zsuzsival.

A Kelemen Kabátban egy tőlük megszokott kedves, slágeres, de annál meghatóbb dallal emlékezik meg a szülők és gyermekeik közti végtelen szeretetről. A Taníts még!  minden felnőttnek eszébe juttatja, valójában mennyit tanulhatnak ők is a kicsiktől, főleg egy olyan nehéz helyzetben, amit most mindenki nap mint nap átél. A dal érzelmi töltését csak fokozza, hogy a Kelemen Kabátban énekese, Horváth Boldi és Kollányi Zsuzsi is boldog szülők, akik mindazt át is élték és élik amiről énekelnek. Kollányi Zsuzsi és párja, Attila két ikerfiút nevel, Bence és Bálint 2018 augusztus elején születtek meg, míg Boldinak egy hamarosan ötéves kisfia van.

"Ez a dal a valódi szeretetről szól, a tükörről, amit a gyermekeink nyújtanak nekünk, szülőknek önmagunkról és a valódi értékekről. Engem megragadott ez a bájos dal, nagyon kedves a szövege, amivel édesanya lévén természetesen teljes mértékig tudok azonosulni.  Remélem, mindenkinek, aki meghallgatja ezt a dalt vagy megnézi a videót, tudunk pár megható, megmosolyogtató percet szerezni" – mondta Zsuzsi.


A dalhoz készülő kliphez a zenekar a rajongók segítségét is kérte. Közösségi oldalukon arra buzdították őket, küldjenek gyermekeikről fotókat a videóhoz. Boldiék maguk is elcsodálkoztak a közönség lelkesedésén, hiszen többszáz képet kaptak, amelyekből amennyit csak tudtak bevágtak a klipbe, amelyben egyébként a zenészeket is láthatjuk gyerekeikkel.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky