3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2020. április 13.

Ismét különleges videóval rukkolt elő a Platon Karataev

Copyright:

Megjelent a Wide Eyes, a negyedik single a Platon Karataev május elején érkező, Atoms című második nagylemezéről. A hozzá készült fekete-fehér klipet Szombath Máté rendezte.

A Platon Karataev május elején megjelenő, Atoms című albumáról sorban jelennek meg az új és jobbnál-jobb dalok, a hozzájuk készült klipek pedig minden alkalommal teljesen elvarázsolják a nézőket. Bár az új album hangzásban eltávolodik az első lemez számaitól, ugyanabból  a magból építkezik. A dalok a zsibbadást, a lebegést és a dermedtséget járják körül, hiszen Pilinszky szavaival élve, mindannyian didergő atomok vagyunk. "A Wide Eyes című dal bolyongás az egyenes labirintusban, az elveszettségről, a választási lehetőség terhéről és a szabadság bénító erejéről szól. A számot végigköveti egy kettősség, a paradoxonok közötti őrlődés. Ezt jelképezi, hogy a szemeink csodálatra és a félelemre ugyanazt a reakciót adják: kitágul a pupillánk. Ez a szöveg készült el utoljára, így kicsit össze is foglalja az egész Atoms lemez hangulat- és érzésvilágát.” – meséli Balla Gergely, a Platon Karataev énekes-gitárosa az új dalról.

„Meglepő módon ez az egyik legrégebben megírt dalkezdemény volt a Platonban. A szám korábbi verziója stabil pontja volt a setlistjeinknek a zenekar első évében, de később levettük róla, majd sokáig terveztük, hogy új dalt faragunk belőle, de nehéz volt túllépni a berögződéseken.” - teszi hozzá Czakó-Kuraly Sebestyén, a zenekar énekese és gitárosa. “Végül teljesen megvariáltuk a hangszerelést, kapott egy feszesebb keretet, új részeket és egy olyan szöveget is, ami sokkal jobban kifejezi a jelenlegi Platon Karataev-et. A Wide Eyes folyamata mentén nagyon jó érzés belegondolni, hogy miként alakult a zenei világunk az elmúlt három évben.”


Szombath Máté, rendező a videó alapkoncepciójáról mesélt: „A klip lényege a négyzethálórendszerben ismétlődő utcasarkok közt való monoton bolyongás, ami szimbolikusan, vagy akár mint egy kellemetlen álomban, de egész életen át tart a születéstől a halálig. Ehhez szükségünk volt egy szuggesztív színészre, Kenéz Ágostonra, aki képes volt megjeleníteni a négy életkori stádiumot és mellette egy életúti krízist. Hogy hova vezette ki őt a toboz az útvesztőből? Egy dimenziónkon kívüli életfához, a művészeti és vallási kultúrában is ezt jelképező libanoni cédrushoz. A fekete-fehér fényelés szerepe a koncepcióban az általános binaritás erősítése. Az élet folyamatos döntéshozatali helyzetei: jobbra vagy balra, előre vagy hátra, fekete vagy fehér. És itt kanyarodik folyton vissza az ember nosztalgikusan a "mi lett volna ha?" kérdéshez. Mi lett volna, ha két fordulóval ezelőtt nem jobbra, hanem balra fordulok inkább? Ki tudjuk-e javítani régebbi rossz döntéseinket, ha visszafelé rohanunk, hogy elkapjuk még utolsó pillanatban azt, amit egyszer eldobtunk magunktól, mielőtt végleg koppan a földön?”
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky