3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. február 26.

USEME: Mindenből a Semmibe

Copyright:

A USEME legújabb dalában a klímaváltozásra hívja fel a figyelmet

Március elsején jelenik meg a USEME harmadik lemeze, ami bár műfajilag sokszínűséget ígér, mégis ez lesz a zenekar eddigi legegységesebb és legkiforrottabb anyaga. Az album nyitódala, a klímaváltozás és az elmúlás témáját is érintő, Mindenből a Semmibe lesz.

Bár alig több, mint 4 éve alakultak, tudatos építkezésüknek köszönhetően mára a USEME a hazai pop-rock színtér egyik kikerülhetetlen zenekara lett, amit a tavalyi Nagy-Szín-Pad győzelmükkel tovább erősítettek. A szupergroupként is emlegetett csapat első lemezét alig néhány hónap alatt írta meg, amit egy év múlva már a második album, a Szélesvásznú Ég követett. Az idén márciusban megjelenő lemezükre azonban hosszabb időt kellett várni, de néhány dalt azért már megmutattak a készülő anyagból. „Úgy érezzük, manapság elengedhetetlen a folyamatos jelenlét. Igényli a közönség, hogy pár havonta kikerüljön valami újdonság, ezért is döntöttünk úgy, hogy a lemez nyitódalát is megmutatjuk a megjelenés előtt. A Mindenből a Semmibe az album legkeményebb hangzásvilágú, szinte már metálos száma lett, amivel a világban tapasztalható negatív folyamatokra, változásokra is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Én ezúttal is a szövegekért voltam a felelős. És bár a címből is kitűnik, hogy az olykor tabutémának is számító elmúlás is megjelenik a szövegben, mégis található benne feloldás, ami pozitívabbá teszi az egészet” – meséli Csongor Bálint, a zenekar frontembere.

Az Üveghegy című album márciusi megjelenése után a csapat tíz állomásos lemezbemutató turnéra indul. A budapesti közönségnek április 17-én az Akvárium Klubban mutatják be a lemezt.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky