3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2020

2020. február 25.

Március 3-tól - korlátozott számban - olcsóbbak lesznek a Sziget napijegyek, mint tavaly

Copyright:

A Sziget a minap közzétette az első 80 fellépőjét, mostantól pedig már azt is tudjuk, hogy melyik sztár, melyik napon látható majd a Szabadság Szigetén. Március 3-tól pedig már napijegyeket is árulnak a Szigetre, ráadásul az első körben – korlátozott számban – a tavalyinál is olcsóbban

Aktuális világsztárok, nagy visszatérők és különleges “ínyencségek” sorakoznak a Sziget első bejelentett fellépői között. A hírek szerint hamarosan újabb nevek is érkeznek, addig is a szervezők közzétették, mely napokon láthatjuk majd a már bejelentett fellépőket. “Hamarosan elkezdjük a napijegyek értékesítését is, ezért is adtuk meg az eddig ismert fellépőink napi bontását” – tudtuk meg Kádár Tamástól, a Sziget főszervezőjétől, aki elmondta, hogy március 3-tól – korlátozott számban – a tavalyi napijegy áránál olcsóbban, 22.500 Ft-ért lehet majd idén jegyet vásárolni. Addig is a legkedvezőbb árú „early bird” bérleteket március 3-án délig lehet még beszerezni.

És akkor nézzük, ki melyik napon lép fel az eddig ismert nevek közül:

Augusztus 5.: Dua Lipa, Foster the People, Denzel Curry, Loyle Carner , Tom Walker, Little Simz, Claptone, Solardo, I Hate Models

Augusztus 6.: Kings Of Leon, Foals, Caribou, Of Monsters and Men, Daughter, Little Dragon, Alison Wonderland, Sevdaliza, Kensington, What So Not live, Jade Bird, Tourist, Stanton Warriors , ATLiens

Augusztus 7.:, Major Lazer, A$AP Rocky, Diplo, Jon Hopkins live, Mabel, Chris Liebing, Anna Calvi, Ezra Collective, Altin, Gün, KOKOROKO

Augusztus 8.: Calvin Harris, Stormzy, Glass Animals, Rilès, Kölsch, Joris Voorn, TroyBoi, Alice Merton, Lola Marsh, Parquet Courts, Giant Rooks

Augusztus 9.: Lewis Capaldi, Kaytranada, blackbear, Miles Kane, Dixon, NGHTMRE, Seasick Steve, Jeremy Loops, Briston Maroney, Gerd Janson, Volac

Augusztus 10.: The Strokes, Khalid, Keane, Bob Moses club set, R3HAB, Bikini Kill, Sam Feldt live, Bakermat, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Sasha, Matador, Black Honey

Augusztus 11.: Mark Ronson, FKA twigs, Sigrid, Clutch, slowthai, Floating Points live, Jamie Jones b2b Joseph Capriati , Camelphat, Fever 333, METZ, Droeloe

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. augusztus 6.

2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál

Két év várakozás után a szervezők már biztosak abban, hogy jövőre lesz Sziget. Olyannyira, hogy a dátumot is közzétették: 2022-ben augusztus 10-15 között várja látogatóit a Szabadság Szigete. Tovább

2021. május 9.

Sajnos 2021-ben sem lesz Sziget

Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben. Tovább

2020. december 16.

Hogy tetszik lenni? Önkéntes program a magányos időseknek

A Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében az ünnepek alatt is folytatódik az a program, melyet a magányos idősek megsegítésére hívtak életre tavasszal, a pandémia kezdetekor. Tovább

2020. október 8.

Újabb nemzetközi elismerést kapott a Sziget

A nemzetközi IQ magazin legújabb, októberi számában összeállítást jelentetett meg arról a tizenkét, harminc év alatti szakemberről, akik várhatóan meghatározó szerepet töltenek majd be a nemzetközi koncert és zeneipar jövőjének alakításában. Az illusztris névsorban szerepel Csiszár Virág, a Sziget booking menedzsere is. Tovább

2020. szeptember 6.

A Sziget is kiáll az SZFE mellett

„A Sziget kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai mellett, egy alapvető érték megdönthetetlensége érdekében. Azért, hogy ne kelljen aggódni az önrendelkezés joga, ha úgy tetszik az autonómia sérthetetlensége miatt” – írják a fesztivál szervezői a Színművészeti Egyetem körül kialakult helyzet kapcsán. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky