3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. október 1.

Kazah road movie a Kerekes Bandtől

Copyright:

Idén nyáron nyolcezer fős tomboló közönség előtt koncertezett a Kerekes Band Közép-Ázsia legnagyobb világzenei fesztiválján, a The Spirit of Tengrin. A zenekar kazahsztáni útját egy road movie is megörökítette, amit a Daft Punk Harder, Better, Faster, Stronger című számából készült feldolgozásukra forgattak.

A kötelező kazah turistacélpontok, fotó a rendőrökkel, tánc a mozgólépcsőn, jammelések, koccintások, rádióinterjúk és egy koncert, ami után rajongók hada rohamozta meg a csapatot. A Kerekes Bandet Kazahsztánban a The Spirit of Tengri főfellépőjeként valódi sztárokat idéző fogadtatásban részesítették.  „Azt hiszem, nagyon sok zenész álma egy egzotikus országban, főfellépőként, főműsoridőben, több ezer fős tomboló közönségnek zúzni maximális erőbedobással. Nekünk ez az álmunk Almaty-ban vált valóra. Ráadásul a koncertünket a világzenében egyeduralkodó Songlines Magazin kritikusa is látta, sőt meg is írta. De a sikertől is libabőrösebb érzés, mikor több mint 4000 kilométerre a hazánktól testvérként fogadnak” – meséli Fehér Zsombor, a zenekar frontembere. A road movie-ből is látszik, hogy a csapat útja tele volt meglepő élményekkel, de van, ami kimaradt a klipből. Például amikor Zsombornak csupán egy kazah népdal eljátszásával sikerült meggyőznie a vámhatóságot, hogy az effektládára azért van szükségük, mert a fesztiválon játszanak, vagy az a beszélgetés, amit az együttes dobosa, Viktor valószínűleg sosem fog elfelejteni.  „A koncertünk után egy idősebb kazah férfi odajött hozzám, és elmesélte, hogy a 80-as években Magyarországon szolgált, elnézést kért a szovjet megszállásért, majd elénekelte a Tavaszi szél kezdetű népdalt, amit Freddie Mercury-tól tanult. Ugyanis, ott volt a híres budapesti Queen koncerten...”

A kazah road movie-t a Daft Punk Harder, Better, Faster, Stronger című számának feldolgozására forgatta Fehér Marcell, aki a klip rendezője, vágója és operatőre is volt egy személyben. Az elektromos dudaszintetizátorral és vocoderrel feljátszott dal a Kerekes Band új albumán, a ReWindon hallható. A 12 feldolgozást tartalmazó albumot a nyár elején kizárólag limitált példányszámú bakelit lemezen jelentették meg. Az egyedülálló lila-narancs színben préselt lemez 140 grammos, vinylre masterelt és hagyományos analóg technikával készült, a legendás hangzású Hendrix albumokat is előállító, Hamilton hanglemez nyomóval préselték. „Naponta 40.000 új dal jelenik meg Spotify-on, a playlistek világában lassan már az előadókat vagy a dalcímeket sem ismerjük. Ezzel szemben van egy egyre bővülő vinylgyűjtő közösség, ami a zenére még mindig időt szán. Hangrendszert épít, tüzetesen átolvassa a borítót, és a lehető legjobb minőségben szeretné a zenét átélni az otthonában. Úgy éreztük, jár ennyi exkluzivitás nekik, hogy először ők jussanak hozzá a lemezhez” – teszik hozzá a zenekar tagjait. A ReWindot a tervek szerint még ősszel online platformokon is elérhetővé teszik, a Kerekes Band pedig Budapesten legközelebb október 25-én lép fel az A38-on.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky