3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 28.

Magyarul tér vissza a Plasticocean

Copyright:

Megjelent a PLASTICOCEAN zenekar második lemeze Békétlen címmel, amelyet ezúton ajánlok figyelmedbe.

Míg az első, Wave című albumon angol nyelvű dalok sorakoztak, az új lemezen már csak magyar szövegek hallhatók és hangzásban is eltér a megszokottaktól. "A zenekar küldetése és célja a rock zenei piac azon körének megtalálása, akik mást szeretnének hallani, mint a megszokott" - fogalmazott a zenekar. A dalok az év első felében születtek, a zenekar tavasszal vonult Simon István (NO SILENCE) stúdiójába.

A lemezen helyet kapott egy plusz szerzemény, a Megérkeztél. A dalt énekesük Geo, a kislányának írta születése napján. "Ragaszkodtunk hozzá, hogy a lemezre kerüljön, hiszen mi is úgy vártuk Őt, ahogy családja. Szövegileg és hangulatilag kissé eltér a többi daltól, de pont ettől szerethető, hogy ilyen szép esemény ihlette.”

A zenekar 6 állomásos országos lemezbemutató turnéra indul, amelynek helyszínei a Facebook oldalukon megtalálhatók. Az első állomás október 5-én a ROBOT-ban lesz, ahol a merch mellett már legújabb Békétlen című nagylemez is megvásárolható. Az este vendégei a Sour Smile és a Mirror zenekarok lesznek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky