3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 23.

Dark Ballet - megérkezett JumoDaddy legfrissebb EP-je

Copyright:

JumoDaddy, a magyar elektronikus szcéna egyik legizgalmasabb karaktere, egy vadonatúj EP-vel jelentkezett. A Dark Ballet című underground partikorongon négy szám szerepel, amelyből a címadó dalhoz egy, a Fekete hattyút idéző videó társult.

A különböző popzenei kalandozások után a Dark Ballet az eredeti Black Horse által fémjelzett JumoDaddy hangzáshoz kanyarodik vissza. A korábbi együttműködések után az új EP-n is visszatér az Irie Maffiaban JumoDaddyvel közösen zenélő Sena és MC Kemon, valamint a lemezen egy új név, Superflake is megszólal.

A címadó, Dark Ballet című dal a lemez kiemelt darabja, amely a hozzá készült klippel együtt nyeri el az értelmét. Az audiovizuális kombó a művész belső küzdelméről szól – az önkifejezés és az érvényülés között. A művészt a balerina, a külvilágból érkező elvárásokat pedig a sötét entitások jelenítik meg. A dal és a videó a művész belső szabadságért folytatott vívódását mutatja be egy lidérces álomban – egy felszabadító happy enddel a végén.

A lemezen három további dal szerepel: a My Rules My Car című felvételen JumoDaddy Senaval dolgozott együtt. „Miután Sena babát várt a nyáron, a turnébusz helyett egy páran személyautóval vágtattuk végig a nyarat. Egy igazi pörgős, utazós zenével szerettük volna megörökíteni a közös autózásokat, a jó hangulatú naplementéket és napfelkeltéket. Így született meg ez party-basshouse trekk." - mesélt a várandós Senaval való közös turnézásról JumoDaddy. A Supremacy egy klasszik hiphop zene, némi dubstepes beütéssel, amelyen Kemoné a főszerep. A The Hunt közreműködője Superflake, aki Fodor Máriusz reklámzeneíró, a Kaukázus és a Magashegyi Underground zenekarok alapítójának vadonatúj alteregója.

 

 

A Dark Ballet már elérhető a digitális zenei szolgáltatóknál, élőben pedig 2019. szeptember 28-án debütál a Budapest Park közönsége előtt, ahol Jumo a Brains szezonzáró koncertje előtt lép majd fel.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky