3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2019. július 18.

A Maffiózók színésze hamarosan az Akvárium Klubban lép majd fel

Copyright:

Steven Van Zandt, művésznevén Little Steven augusztus 15-én zenekarával, a Disciples of Soul-lal érkezik az Akvárium Klubba, hogy idén megjelent Summer of Sorcery című, az elmúlt 20 év legjobb anyagait tartalmazó albumukról élőben is eljátsszanak párat a közönségnek.

Az olasz származású amerikai zenész, énekes és színész többek között Little Steven néven szokott zenélni. Van Zandt a Jersey-i partvidék zenei kultúrájában nőtt fel, és hamar összebarátkozott Bruce Springsteen-nel, így nem csoda, hogy később gitárosként az E Street Band tagja is volt. Ebben az időszakban bekerült a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé is. Van Zandt 1984-ben hagyta el az E Street Band-et, és csak 1999-ben tért vissza az együttesbe, időközben azonban önálló zenei karrierbe kezdett és megalakult a Little Steven and the Disciples of Soul együttes, melynek frontembereként számos albuma jelent meg.

Van  Zandt elképesztően sokrétű, zenei karrierje mellett ismerős lehet színészi alakításai miatt, hiszen főszereplője volt a Maffiózók című sorozatnak, majd egy amerikai-norvég vígjátéksorozat főszereplője, társszerzője és producere is volt. Emellett ír dalszövegeket, producerkedik, alapított egy lemezkiadót, vezetett rádiós műsort, létrehozott egy alapítványt, mely többek között segít jobban megismerni a rock and roll zenét a középiskolások számára, de volt zenei rendező és aktivista is.

2019-ben kijött a Summer of Sorcery című legújabb albuma, mely az elmúlt 20 év legjobb anyagait tartalmazza, és most élőben is hallhat a közönség az Akvárium Klubban, augusztus 15-én!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky