3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2019

2019. július 11.

Ed Sheeran összeállt Bruno Marssal

Copyright:

A világ nagy kedvence egy olyan vérbeli zúzós dallal robbantja fel a lejátszókat, amire garantáltan mindenki felkapja a fejét. A „Blow” egy hatalmas meglepetés, teljesen elüt az eddig megszokott Ed daloktól, mégsem tűnik idegennek, hiszen ugyanolyan epikus, pörgős és fülbemászó felvétel, mint amiket már megszokhattunk a brit szupersztártól.

Chris Stapleton zseniális gitárjátéka és rekedtes hangja igazi csemege a rockosabb irány kedvelőinek, míg Bruno Mars és Ed Sheeran a csillagokat is leéneklik az égről. Hidegrázós frissítő ez így a hétvégi forróság előtt!

Ez a kollaboráció is egyike azoknak a sikerműveknek, amelyek Ed Sheeran július 12-én megjelenő albumán kapnak helyet. A „No 6. Collaborations” az idei év legjobban várt lemeze. A mixtape 22 közreműködő előadóval összesen 15 tracket tartalmaz majd – Ed Sheeran olyan fantasztikus alkotókkal állt össze, mint a Grammy-díjas Cardi B, Skrillex és Eminem, de 50 Centtel közös dalt is hallhatunk majd a jövő pénteken megjelenő kiadványon.

A zeneipar meghatározó alakjait felsorakoztató gyűjtemény három kuriózumát már megismerhette a közönség. A kanadai szupersztárral, Justin Bieberrel közös „I Don’t Care” kevesebb mint két hónap alatt 340 milliós stream hallgatottságot generált Spotify-on, míg a Chance the Rapper és PnB Rock fantasztikus hangjával fémjelzett „Cross Me” pár hét alatt 75 milliós lejátszásnál jár a platformon. Előző héten megjelent, Khaliddal közös Beautiful People is óriási sikert aratott, közel 35 millióan streamelték a dalt az elmúlt pár napban.

Ed Sheernt élőben a Sziget Fesztivál első napján, 2019. augusztus 7-én láthatja az, akinek már meg van a jegye! Rendben lesz!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. augusztus 22.

Egy kerekesszékes srác volt a Foo Fighters sztárja

Óriási show-val zárta az idei Szigetet a Foo Fighters. A zenekar egy exkluzív koncertfelvételt adott a fesztiválnak közzétételre, amin az utolsó számban egy, a közönségből felemelt kerekesszékes rajongó vágja földhöz Dave Grohl frontember gitárját. Tovább

2019. augusztus 13.

Félmillió belépés fölött zár a Sziget

A Sziget Fesztivál látogatószáma 2019-ben is átlépi a félmilliót az egy hét alatt, de a tavalyi látogatócsúcsot biztos nem dönti meg. Tovább

2019. augusztus 12.

Új klippel jelentkezett a Szigeten is fellépő Carnival Youth

A lett indie-rock trió kereken egy héttel új lemeze, a Good Luck előtt még meglepett bennünket egy vadiúj klippel. A Carnival Youth augusztus 12-én játszik a Szigeten, de szeptemberben a Dürer Kertben is bemutatják új lemezüket. Tovább

2019. augusztus 12.

Brit uralom a Sziget Nagyszínpadán

Utolsó előtti napjához ért a Sziget Fesztivál, de még a nagy záróshow előtti napra is bőven tartogat világsztárokat. Új lemezével érkezik a Florence + The Machine, a Catfish and the Bottlemen és Tom Odell is a Dan Panaitescu Nagyszínpadra. Lássuk mi a mai menü. Tovább

2019. augusztus 10.

Grammy-díjasok a Nagyszínpadon szombaton a Szigeten

Nehéz lenne összeszámolni, hogy a szombati nap fellépőinek összesen hány Grammy-díja van: Maclemore-ral és a The Nationnal dörrent a szombat a Sziget Fesztiválon, de a Dan Panaitescu Nagyszínpadon köszönhetjük Mura Masat és a Halott Pénzt is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky