3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2019

2019. június 29.

A Slipknot sikerének kulcsa

Copyright:

Idén új számokkal, új maszkokkal és töretlen lendülettel érkezett meg a Slipknot Magyarországra. A VOLT Fesztivál egyik headlinere osztatlan sikert könyvelhetett el, hisz az egész fesztivál ezen a koncerten volt, és még a kritikus sajtóorgánumok is elismerően írták meg az eseményt.

Corey Taylor és csapata eseménydús év közepén van: új albumukon dolgoznak, amit augusztusra ígérnek, folyamatosan turnéznak és tagcserén is kénytelenek voltak túlesni. Ennek ellenére töretlen lendülettel érkeztek meg Sopronba, hogy szétszedjék a VOLT Fesztivál nagyszínpadát. Rengetegen megírták ezt, így én nem is mennék bele, hogy milyen jó volt a line-up, mekkora lélekkel játszottak, vagy, hogy a közönség is milyen jó volt. Inkább egy közkeletű tévedésről írnék, amit minden hazai lap elkövetett.

Tudniillik a Slipknot nem a harag zenekara. A fő motívum nem ebben áll és nem is a düh-ben, bár az talán egy fokkal közelebb áll az igazsághoz. A Slipknot igazi erejét nem ezekből, hanem a tehetetlenségből fakadó frusztrációból szerzik. Az IOWAI banda legnagyobb életérzése, hogy a nagy semmiből jöttek, ahol nem volt kitörési pont, és ez a kilátástalanság volt talaja mindennek, ami a zenében megjelenik. Ez adja a korábban említett érzéseket is, a hangszerelést, a szövegek erejét és a közösségérzetet is, amely minden rajongóban megtalálható. Sok koncert sok pogójában voltam már, de egyikben sem volt akkor közösségtudat, mint a Slipknotéban. Elcsépelt mondat Taylortól, de valóban azt éreztem, hogy egy családban vagyok. Egy családban, ahol mindenki ordít a tehetetlenség ellen, tiszta szívéből.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. július 1.

Az új helyszínen is nagyot ment az idei VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére 2019-ben 143.000-en látogattak el Sopronba. Tovább

2019. június 29.

Amikor a koncert felét sorban állással töltöd

A VOLT Fesztivál új kialakítással és új helyszínekkel jelentkezett be a névsorba. A kíváncsiság mellett természetesen a félelem is bennem volt, hisz egy ilyen átalakítás mindig szervezési gondokkal jár, és lélekben el is könyveltem, hogy új gyerekbetegségek lesznek Sopronban… De hogy pont a sörnél? Tovább

2019. június 29.

Hogy került délutánra a Papa Roach?!

Idén igencsak erősre sikerült a VOLT Fesztivál első napja a rockereknek: Papa Roach után Slipknot, majd az idei nagy visszatérők, a Subscribe zárta a koncertes napot, ami után még Lithium Nighton csapathatta az ember hajnali 5-ig. Kérdés, hogy miért volt ez jó a szervezőknek. Tovább

2019. június 26.

Gyerekkel is buli az idei VOLT

A VOLT idén egy sereg izgalmas programmal várja a gyerekeket is: lesz fesztivál túra, pompom party, mesejátékok, különféle kézműves műhelyek, sőt, gyerek tehetségkutató is. 12 éven aluliak számára ráadásul a belépő csupán egy, a fesztiválról szóló rajz. Minden lurkót lufival és vattacukorral várnak 2019. június 26. és 29. között, Sopronban. Tovább

2019. június 25.

Indul a 27. Telekom VOLT Fesztivál

Kedd este új helyszínen – a korábbi szomszédságában - nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. A Magyar Kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen első alkalommal tartanak VOLT Fesztivált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky