3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2018. november 20.

Megjelent a Mumford & Sons új albuma

Copyright:

A 2015-ös Wilder Mind, valamint 2016-os EP-jük megjelenése óta a zenekar termékeny időszakot tudhat magáénak, melynek ékes bizonyítéka negyedik stúdióalbumuk.

A Delta eltérő árnyalatok, színek és textúrák lenyomata. Összegzése a zenekar mögött álló 10 évnek, formálódásuknak, közösen megélt tapasztalataiknak – ez alatt az idő alatt a kortárs popzene egyik meghatározó alakjává váltak.

A zenekar bemutatkozó albuma, a Sigh No More 2019-ben ünnepli a tizedik évfordulóját, erre való visszaemlékezésként egy személyesebb, még intimebb anyagot szerettek volna kiadni.

Az elektronikusabb hangzást, amely az első lemezen megfigyelhető volt, majd a fesztiválok nagyszínpadára repítette a zenekart, az új albumon felváltják az akusztikus jegyek.

A lemezfelvétel a Grammy-díjas Paul Epworth londoni stúdiójában készült, aki olyan előadókkal dolgozott már együtt mint Adele, Jorja Smith vagy Lana Del Rey.

Az elmúlt évek közös munkája mérföldkövének számító lemezen egy érettebb, önreflektáló Mumford & Sonst hallhatunk, akik így még bensőségesebbé tehetik majd viszonyukat a közönséggel 60-állomásos lemezbemutató turnéjukon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. november 17.

Megjelent Katy Perry Resilient című száma Aitana közreműködésével, Tiësto remixében

Új zenei projekt elindítását jelentette be a Coca-Cola és Katy Perry a mai napon, nemes céllal: egyesíteni szeretnék erőiket, hogy frissítő élményt nyújtsanak. Nem akármibe kezdett együtt a két ikon: azért fogtak össze, hogy közösen újragondolják a „Resilient” című dalt a világhírű énekesnő új albumáról, a Smile-ról. Az együttműködésben partnerük az elismert DJ és egyben producer Tiësto, és az egyre népszerűbb Aitana vokalista stílusát is jól bemutatja a remix. A dal célja, hogy jobb kedvre derítsen, és egy újfajta reményhimnusszá váljon. Tovább

2020. október 19.

Meghalt José Padilla!

2020. október 18-án hajnalban 65 éves korában meghalt José Padilla, spanyol DJ és producer! A szomorú hírt a Facebook-oldalán közölték, mely szerint sajnos elvesztette a rákkal vívott csatáját. Tovább

2020. október 12.

Újra kiadták a Linkin Park legendás lemezét

Kezeket fel, mert megérkezett a Hybrid Theory 20 éves újrakiadása! A jeles nap alkalmából a zenekar egy újabb, eddig kiadatlan felvétellel kényezteti el a rajongókat, hiszen a „Pictureboard”-ot még sohasem hallhatta a közönség. Mike Shinoda 2005-ben tett említést a dalról, 15 évet pihent, most pedig felkerült az ikonikus album újrakiadásának „Forgotten Demos” korongjára. Tovább

2020. október 8.

Madonna David Guetta csillagjegye miatt mondott nemet

Nagyon úgy nézett ki, hogy együtt dolgozik majd Madonna és David Guetta, ám egyszer csak kiderült, hogy a dj milyen csillagjegyben született. Kész! Megszakadtak a tárgyalások... Tovább

2020. október 7.

A rockvilág fejet hajt Eddie Van Halen emléke előtt

A rockvilág legnagyobb sztárjai egy emberként rótták le tiszteletüket a kedden elhunyt gitáros, Eddie Van Halen emléke előtt a közösségi médiában. Többen kiemelték: a zenész forradalmasította a gitározást. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky