3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. november 12.

A Substance lemezekkel érkezik hozzánk Peter Hook

Copyright:

A Joy Divison alapítója, Peter Hook & The Light c. formációjával és a Substance-szel turnézik, az állomások közül pedig Budapest sem marad ki. A legendás Substance dalai 2018. november 13-án csendülnek fel a Dürer Kertben.

Peter Hook zenekarával utoljára 2015-ben járt nálunk, akkor az Unknown Pleasures c. Joy Division albumot játszották, majd a későbbi turné repertoárba a New Order dalai is bekerültek. Anglia egyik legbefolyásosabb művésze: a Joy Division alapítótagjaként lett ismert basszusgitár játékáról, majd a kultikus zenekar után – Ian Curtis halálát követően – alakult New Orderben folytatta, mellette a Hacienda társtulajdonosa volt és több könyvet is írt. A sokoldalú Hook 2007-ben hagyta ott a New Ordert, majd Peter Hook & The Light nevű zenekarával a Joy Division életmű egyik legautentikusabb őrzője lett. A legendás dalok mellett később szépen beúsztak darabok a New Order diszkográfiájából is, jelenleg pedig a Substance, kislemezek és egyéb dalok gyűjteményéből álló lemezzel járják a világot, 2018. november 13-án pedig hozzánk is megérkeznek a Dürer Kertbe.

A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:
Peter Hook & The Light (UK) - Performing the 'Substance" albums by Joy Division & New Order
2018. november 13. 20:00
Dürer Kert

Jegyek: 5.900 / 6.500 Ft

Elővétel ITT!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky