3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. október 9.

Hien a Vangelis filmzenei koncert szólistája

Copyright:

Hien a világ legjobb könnyűzenei egyetemén tanul Bostonban, de nem hagyja cserben hazai rajongóit sem. 2018. november 8-án egyik példaképe, Vangelis remekműveit adja elő szólistaként egy nyolcvan fős szimfonikus zenekar és kórus kíséretében a Papp László Budapest Sportarénában.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

„Egy ideje teljesen magával ragadott az elektronikus zenekészítés. Vangelis ebben a műfajban minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, munkássága meghatározó a műfaj fejlődésében. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy az Ő darabjait adhatom elő több ezer ember előtt.” - meséli Hien, aki jelenleg sound design szakirányon tanul a Berklee College of Music-on. A kimagasló tehetséget a tévénézők is viszont láthatják a Sztárban Sztár című műsorban.

November 8-án Hien és a nyolcvan fős Magyar Virtuózok Zenekar valamint a Budapest Énekegyüttes közreműködésével az Oscar-díjas zeneszerző legnagyobb alkotásait hallgathatjuk meg: „1492- A Paradicsom meghódítása”, „Tűzszekerek”, „Szárnyas fejvadász”…, hogy csak egy párat említsünk a világsikerek közül, amelyek szó szerint megelevenednek az Arénában.

Az élményhez ugyanis vizuális kényeztetés is dukál: projektorokkal kivetített óriási installáció kápráztatja el a nézőket. A színpadkép video mapping technologiával térben kivetített vizuális elemekből áll össze. Vangelis zenéjének légiességét képileg vitorla formájú textíliák jelenítik meg, melyeken különleges történetek kelnek életre...

A nagyívű koncertet Európában előszőr Magyarországon láthatjuk. A csoda megérkezett!

Vangelis Filmzenei Koncert
2018. november 8., csütörtök 19:00
Papp László Budapest Sportaréna

Event

Jegyvásárlás ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky